sanghaj

Mérnökök az ügyvédek ellen – így áll most Kína és Amerika harca a világelsőségért

Miközben Kínában példátlan léptékű építkezések zajlottak az elmúlt 40 évben, az Egyesült Államokban elfelejtették, hogyan is kell ezt csinálni. Kínában azonban pont a kommunista párt a legfőbb akadálya annak is, hogy az ország igazán prosperáljon. Elolvastuk az év legtöbbet méltatott Kína-könyvét.

Horváth Bence
külföld

Drága hugyozás volt: 2 millió jüanra büntettek két kínai tinédzsert, amiért egy hotpotba vizeltek

A népszerű hotpot étteremlánc a megítélt, kb. 100 millió forintnak megfelelő összeg tízszeresét követelte a kamaszoktól.

Inkei Bence
bűnügy

Kína újabb víz alatti adatközpontot épít, hogy könnyebben tudják hűteni a szervereket a mesterséges intelligenciához

A mesterséges intelligencia működéséhez felfoghatatlan mennyiségű víz kell, ennek a legnagyobb részét hűtésre használják el. Mindenki keresi az optimális megoldást. Nyilván a kínaiak is.

Takács Lili
TECH

Majdnem összeütközött a levegőben két repülőgép Oroszország felett

Mindössze 90-120 méter távolság volt a két gép között 36 ezer láb magasságon.

Fődi Kitti
közlekedés

Bolla Tibor F. Zsoltról: „Találkozhattam itt-ott vele, és készülhettek képek, de itt össze van mosva nagyon sok dolog”

Megszólalt a BKV egy napja felmentett vezérigazgatója, aki a 444 cikke nyomán kényszerült távozni.

Kaufmann Balázs
belföld

A Csendes-óceán felett kellett visszafordulnia a Kínába tartó gépnek, mert a pilóta otthon hagyta az útlevelét

Az utasok végül hat órás késéssel jutottak el Sanghajba.

Benics Márk
külföld

Késelés volt egy sanghaji Walmartban

Hárman meghaltak, legalább tizenöten megsérültek.

Solti Hanna
bűnügy

Lula Kínába ment ostorozni a dollárt és az IMF-et

A brazil elnök Sanghajból üzeni: visszatért a világpolitika színpadára.

Szurovecz Illés
külföld

A Tesla gigantikus MegaPack-gyárat épít Sanghajban

2024 második negyedévétől indítják el a termelést.

Herczeg Márk
TECH

Hiába nem követett el semmit, a kínai nő nem hagyhatja el az országot, amíg körözött férje vissza nem tér

A házaspár Floridában él, de a nő tavaly augusztus óta nem utazhat el. A férjét álnéven megjelent, rendszerellenes cikkek írásával vádolják.

Horváth Bence
külföld

Őszinte járványadatokat kér Kínától a WHO

A következő hetekben még jobban felgyorsulhat a vírus terjedése.

Szurovecz Illés
járvány

Sanghajban bevezetik az online oktatást a COVID miatt

Január közepéig nem nyitnak újra.

Czinkóczi Sándor
külföld

Sokkal több a rendőr a kínai utcákon

A hétvégi tüntetések egyelőre elcsitultak, Sanghajban a rendőrség barikádot emelt az eddigi tüntetések helyszínéül szolgáló út mellett.

Horváth Bence
külföld

Összecsaptak a rendőrök és a covidkorlátozások ellen tüntetők Sanghajban, a BBC tudósítóját is letartóztatták

Harmadik napja tüntetnek nemcsak Sanghajban, de több kínai városban is a covidkorlátozások ellen.

Mészáros Juli
külföld

Sanghajt is elérte a kínai tüntetéshullám

Több ezren mentek utcára az ürümcsi lakástűz után, tiltakozva a covidkorlátozások ellen.

Szurovecz Illés
külföld