Kevés szomorúbb látvány van Budapesten, mint az Óbudán, a Kolosy térnél búbánatosan álló, csontszáraz, barna high tech mohafal. Ha még nem láttad volna élőben: ez egy kisebb óriásplakát méretű, dizájnos fémkeretbe foglalt szerkezet, leginkább olyan, mintha egy stadion eredményjelzőjéhez mindkét oldalán egy-egy padot csavaroztak volna.

Van azonban egy komoly eltérés: ott, ahol az eredményjelző pixelei lennének, ezen a szerkezeten élő, dús, mélyzöld moharéteg nő. Mármint nőne, mert a valóságban nemhogy nem nő, hanem már baromi régen kiszáradt, és jó ideje úgy néz ki, mint azok a nyomasztó felvételek a dohányosok tüdejének felületéről.

A mohalafal pusztulása tökéletesen példázza, hogy milyen csábító, ugyanakkor kockázatos dolog progresszívnek lenni.

Óbuda önkormányzata 2017 májusának végén, pont egy éve ugyanis olyan előremutatót, zöldet és korszerűt húzott, mintha nem Tarlós István Budapestjének, hanem Mark Farrell San Franciscójának lenne a része. Szerződést kötött egy újító német techcéggel egy olyan nagyvárosi légtiszító eszköz bérlésére, ami akkora újdonság, hogy korábban csak pár helyen volt tesztüzeme. És ami egyesíti magában a modern kor két kulcsszavát: egyszerre bio és high tech. Mert az, hogy fenntartható, nyilván alapértelmezett.

A találmány lényege, hogy a „kijelző” felületén tenyésző moharétegekkel szűri meg a szennyezett nagyvárosi levegőt. A kifejlesztője azt állítja, hogy a kisszobányi felületen egy kiserdő, vagyis pontosan 275 városi fa légszűrő és -tisztítóképességével rendelkezik.

A cucc emellett attól high tech, hogy egyrészt teljesen automatizált, a felállítás helyének csapadékhelyzetétől függően akár az esővíz is elég neki, amit szofisztikált belső automata öntözőrendszerével oszt szét, a felesleges esővizet pedig tartályban tudja tárolni, miközben a levegőt mozgató propellereket a napelemeiből nyert árammal forgatja. Másrészt attól, hogy tele van szenzorokkal, így egy kisebb kijelzőn folyamatosan képes tájékoztatni a pillanatnyi légszennyezettségről és a moha aktuális szűrőteljesítményéről.

Ha megnézed a gyártó cég német weboldalát, tényleg úgy érezheted magad, mint az a kaliforniai lakos, aki önvezető autóval érkezett meg a robotkutyafuttatóba. Úgy repkednek a kulcsszavak, mint az egyszemélyes, autonóm nagyvárosi légitaxik egy San Diego-i startup prezentációján: felhőben tárolt adat, lokációanalízis, 3D-s időjárásmodell.

Az egésszel csak egy baj van:

nem működik.

De nem abban az értelemben nem működik, hogy fellázadt volna a cuccot irányító mesterséges intelligencia, hanem azért, mert egyszerűen rosszul tervezték meg a belső öntözőberendezést, a szó ókori értelmében: a víz a csövein keresztül nem tudott eljutni a moháig, ami emiatt kiszáradt. A szerkezet 2017. őszi telepítése után pár héttel már észrevették, hogy nem jó a vízkeringető rendszer. A problémát megpróbálták külső öntözéssel orvosolni, de ez nem használt szinte semmit. A moha villámgyorsan száradni kezdett, majd nemsokára totálisan kipusztult. 

Az önkormányzat weboldalának egy korábbi cikke szerint a német cég inkább elfogadta, hogy az óbudai önkormányzat az első havi bérleti díj - 3300 euró, vagyis 1 millió forint - átutalása után többé ne fizessen neki, de nem volt hajlandó újratelepíteni a mohát. 

A képviselőtestület, mint megtudtuk, már március elején döntött arról, hogy felbontja a bérleti szerződést. Az indoklás az volt, hogy

a fejlesztő német cég nem tudta garantálni a tesztidőszakban a köztéri bútor folyamatos működését.

Óbuda ügyesen lavírozott, mert az első havi díj kifizetésén túl nem utalt át további összegeket, így egymillióból megúszta a kísérletezést.

Így igazából még az sem tudott kiderülni, hogy egy kisszobányi moha tényleg felér-e egy kiserdővel.