Kiesett az idős asszony a tolószékből a fékezéstől, segítségért kiáltott, a betegszállítók mégsem segítettek neki

bűnügy
2018 május 31., 06:21
comments 63

Segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádol az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség két betegszállítót egy idős, mozgáskorlátozott asszony esete miatt.

A vádlottak egyike gépkocsivezetőként, a másikuk betegkísérőként dolgozott egy betegszállító szolgálatnál, írja az ügyészségi közlemény. 

2017 februárjában egy erre a célra kialakított gépkocsival az egri kórházból egy közeli településen található idősek otthonába szállították a 87 éves sértettet.  Tolószékében emeltek a járműbe, majd magát a széket rögzítették az ott végigfutó vezető sínbe.

Utasok számára ilyen esetben is kötelező a biztonsági öv használata, az öv mégsem volt becsatolva akkor, amikor a járműnek hirtelen fékeznie kellett menet közben, írja az ügyészség.

A sértett emiatt kiesett a tolószékből és a platóra zuhant, ahol hangosan segítségért kiáltott. A vádlottak erre megálltak és visszaültették az asszonyt a székébe, bekapcsolták a biztonsági övét, de azzal már nem törődtek, hogy erős fájdalmakról panaszkodik, így folytatták az utat az idősotthonig. Végül átadták az asszonyt a nővéreknek, de a segítségnyújtásról egyáltalán nem intézkedtek.

Az otthonban dolgozók végül mentőt hívtak. Kiderült, nyolc napon túl gyógyuló súlyos szeméremcsont-törést szenvedett az esés miatt.

A két betegszállító beismerte a bűncselekményt. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetésre tett indítványt, és azt javasolja, hogy a bíróság mindkettőjüket határozott időre tiltsa el a betegkísérő foglalkozástól.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.