Volt némi lázongás a Tesla idei közgyűlésén

gazdaság
2018 június 06., 11:36
comments 46

A Tesla közgyűlései inkább szoktak hasonlítani egy Elon Musk tiszteletére rendezett ünnepségre, mint hagyományos értelemben vett cégközgyűlésre, de idén váratlan dolog történt. A New York Times értesülései szerint befektetők egy csoportja komoly átalakításokat javasolt, például kettéválasztották volna az elnöki és vezérigazgatói posztot, melyeket most Musk egy személyben tölt be.

Sőt, Musk testvérét is megpróbálták kitúrni az igazgatótanácsból.

A lázadás elbukott, ami nem olyan nagy meglepetés: a Tesla szabályzata szerint minden döntést kétharmados többséggel lehet csak elfogadni, Musknak meg önmagában húsz százaléknyi szavazata van. A lázadók célja így inkább lehetett a figyelemkeltés.

Musk maga hozta a formáját, olyan rózsás képet festett a cégről, amilyet csak tudott, gyors fejlődésről szónokolt, miközben vállalata még mindig nem tud eleget gyártani Model 3-as típusától, amitől azt remélik, hogy végre nyereséget termelhet. Ehhez heti ötezer Model 3-at kéne gyártaniuk, de még most is csak heti 3500-nál tartanak. (Via The New York Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.