A rendőrség még nem jutott érdemi eredményre az FHB elleni nyomozásban

2018 június 8., péntek 10:47
38

A szocialista Tóth Bertalan Tóth Bertalan kérdezett rá a legfőbb ügyésznél, hogy hol tartanak a Magyar Postát és az FHB- csoportot érintő nyomozások. 

Polt Péter a válaszában közölte, hogy a nyomozók megvizsgálták a Magyar Posta és az FHB-csoport és a takarékszövetkezetek közötti megállapodásokat, részvény adásvételi szerződéseket, az FHB Jelzálogbank kötvénykibocsátását és a takarékszövetkezeti rendszer integrációja során kötött egyes szolgáltatási szerződéseket, 

de érdemi ügydöntő állásfoglalást egyetlen vizsgált ügyrészt sem tettek.

Polt Péter közölte, hogy a nyomozás határidejét a Legfőbb Ügyészség utoljára 2018 . szeptember 11-ig hosszabbította meg.

Spéder Zoltán és Orbán Viktor.

Amíg az FHB korábbi vezetője, Spéder Zoltán nem vált kegyvesztette a NER-ben,  a kormány és személyesen Orbán Viktor teljes támogatásával vezényelte a takarékintegrációt, és a posta meg az FHB közeledését. Takarékbank, a takarékintegrációt irányító SZHISZ és a Magyar Posta vezető posztjaira Spéder korábbi FHB-s munkatársai kerültek, majd egyre jobban összefonódott a három szervezet, az FHB-csoport cégei pedig több ponton is meglékelték a rendszert és pénzt szivattyúztak ki belőle.

Aztán elindult a nagy bankárháború

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt