Kovács László már az MSZP '22-es sikeréről beszél

politika
2018 június 11., 07:18
comments 132

Az M1 hétfő reggeli vendége volt Kovács László volt szocialista pártelnök és külügyminiszter. Kijelentette:

"a pártban most zajló tisztújítás tétje és kulcskérdése az, hogy sikerüljön előkészíteni a kormányváltást a következő országgyűlési választáson."

Szerinte, ha megfelelő elnököt és elnökséget sikerül a párt élére választani, 

"akkor kezdhetünk bízni a '22-es sikerben". 

Véleménye szerint fontos, hogy az MSZP-t kormányzati tapasztalattal rendelkező csapat vezesse. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.