Soros! Szegedi óvónők! Érzékenyítés!! – hápogott a kormánysajtó, mire kiderült: a KSH szervezte programról van szó

politika
2018 június 11., 04:59
comments 119

A Botka László által vezetett Szeged készül a migránsok befogadására, mi sem mutatja jobban, hogy érzékenyítő programot szerveznek az óvónőknek, írta a Pestisrácok egy olvasójuktól kapott májusi levélre hivatkozva. Szerintük már a Soros-féle Menedék Egyesület részvételével zajló program neve is árulkodó:

"Migráns gyerekek az óvodában – Interkulturális kompetenciafejlesztés."

A Délmagyar.hu közölte Szeged reakcióját a vádaskodó cikkre. Kiderült: a várost

"a Központi Statisztikai Hivatal kereste meg a Duna-völgyének vándorlási viszonyait vizsgáló, a Duna Transznacionális Programban beadott pályázatban való részvételre való felkéréssel."

Az EU által finanszírozott, nyolc országban zajló program egyik eleme a fiatalok szokásainak vizsgálata mellett az is, hogy 

"a helyi intézményrendszer felkészültebbé váljon akár a Romániából, Szerbiából érkező, vagy akár a Németországból, Ausztriából hazatelepülő családok befogadására. Az akár teljesen vagy részben magyar nyelvű, de más nyelvi környezetből, kultúrából érkező gyerekekkel való foglalkozás a be- vagy visszailleszkedés szempontjából fontos eleme a fiatal családok életének, ezért fontos, hogy ezzel a különösen érzékeny csoporttal megfelelő módon foglalkozzanak Szeged város intézményeiben. Az érzékenyítőképzés ezt célozza."

A város levelében hozzáteszi: Szeged közgyűlés még 2015.november 20-án tárgyalta a programhoz való csatlakozást, amit a 29 képviselőből 28 támogatott, köztük az összes a fideszes is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.