Sándorfalva beleszeretett és örökbe fogadná a Nemzet Mackóját

ÁLLAT
2018 június 12., 11:18

Teljes mackólázban ég a Csongrád megyei Sándorfalva, mióta itt sikerült hosszú hajsza után elkapni a nemzeti mackót, aki Nógrád megyében bukkant fel pénteken és majdnem teljesen keresztülszelte az országot. A medve 100 km-es vágtát nyomott le és az ország egyik legészakibb pontjától a déli határhoz közel fekvő Sándorfalváig jutott, ahol aztán kábítólövedékekkel sikerült megállítani. 

A mackó jelenleg a Szegedi Vadasparkban piheg, sorsa egyelőre bizonytalan, de a sándorfalvai képviselőknek már volnának ötletei. A Délmagyar úgy tudja, már a következő a hétfői testületi ülésen téma lesz az országjáró medve, akit örökbe fogadna a település. 

A városatyák azt szeretnék, ha a mackó a vadasparkban maradna és ott ápolhatná és tőrödhetne vele a település. Állítólag az egyetlen erős ellenérv az ügyben az, hogy így is forrás híjján van Sándorfalva, és járdaépítésre se jut pénz, nem hogy egy országos hírű medve napi kényeztetésére. Tény viszont, hogy a mackó felrakta az országtérképre a 7-8 ezer fős települést, és ezért hálával tartoznak neki a helyiek. 

A Szegedi Vadaspark medveházának egyik elkülönítõ helyiségében a Sándorfalva közelében altató lövedékkel meglõtt, majd befogott medve 2018. június 10-én
photo_camera A Szegedi Vadaspark medveházának egyik elkülönítõ helyiségében a Sándorfalva közelében altató lövedékkel meglõtt, majd befogott medve 2018. június 10-én Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI/MTVA


A tervek olyannyira előrehaladottak, hogy már komplett marketingstratégia készült az örökbefogadást követő évekre: sándorfalvi medvenapokat tartanának nyaranta,  „szelíd, élő medvékkel", medvecukorral, medvetalppal és méhészeti konferenciával.

A polgármester  Gajdosné Pataki Zsuzsanna szerint a döntés a szakértőkön is múlik, mert meglehet, az állat jobban érezné magát Nógrádban, ahonnan jött, bár ez esetben felmerül a kérdés, mégis miért vette délnek az irányt. És persze politikai vonzata is van a kérdésnek: a sándorfalvaiak joggal vethetik fel, hogy miért egy medve sorsa a fontosabb, mint az ő életkörülményeik javítása. 

Az állat sorsáról döntő bizottság egyelőre hallgat. A maci addig is egy elkülönített udvaron hesszel a vadasparkban. (Délmagyar)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.