Két vegán vlogger pere mutatta meg igazán a világnak, mennyire kifizetődő lett a gyűlölet az interneten

Anna Scanlon 2012-ben, 28 évesen költözött Kaliforniából Nagy-Britanniába, hogy a Leicesteri Egyetemen szerezhesse meg a Phd.-címét. Nem sokkal ezután kezdett vlogolni. Azzal, hogy gyakran töltött fel - többnyire szépségápolással és egészségmegőrzéssel foglalkozó - videókat az internetre, gyorsabban ment a beilleszkedés is, az idegen országban sokkal egyszerűbb volt neki így barátokat szereznie.

2015-ben aztán lupuszt és egy hólyagfájdalom-szindróma nevű krónikus betegséget diagnosztizáltak nála, és emiatt étrendet kellett váltania. Ekkor döntött úgy, hogy többé nem eszik semmilyen állati eredetű élelmiszert, és a vlogján is egyre többet foglalkozott a vegánizmussal.

Elkezdett követni egy híresebb amerikai vegán vloggert, a videóit Vegan Cheetah néven feltöltő Charles Marlowe-Cremedast. Marlowe a Youtube mellett a YouNow nevű platformon ismert, itt volt egy sorozata, amiben többórás élő adásokban kritizált más, az interneten aktív vegánokat, többnyire azért, mert áltudományos lózungokkal reklámoztak olyan étrendeket, amikben még a vegánságnál is több a megkötés.

A vegán-közösségen belül sokakat érdekel az ilyesmi, csordultig van a net például a gyümölcsevő-diéta hívei és a vegánok közti, kilométer-hosszúságú kommentvitákkal. Előbbiek csak gyümölcsöt esznek, és gyakran az sem érdekli őket, hogy minden komolyan vehető tudományos forrás szerint hosszú távon életveszélyes ezt az étrendet követni.

 A Vegan Cheetah csatorna azonban kezdett átalakulni, egyre kevesebb volt a videókban a racionális érvelés és egyre több a dráma, meg a többi vlogger személyeskedő sértegetése. Miután Marlowe az egyik videójában azt mondta egy másik vegán vloggerről, hogy AIDS-es, meg herpesze van, és biztatta a követőit, hogy emiatt „utálják ki az internetről”, Scanlon posztolt egy zárt Facebook-csoportban arról, hogy nem tetszik neki, amivé Marlowe csatornája válik. Ez a komment juthatott el valahogy Marlowe-hoz, aki ezután Scanlont pécézte ki. A nőnek néhány hét alatt pokollá vált az élete.

Marlowe elkezdte terjeszteni, hogy Scanlon a Tumblren üzengetett neki, és szexet kezdeményezett, később pedig Skype-on beszéltek, ahol Anna Scanlon a kamera előtt maszturbált Marlowe-nak, holott a férfi nem is egyezett ebbe bele.

2017 őszén aztán Marlowe 4 órán keresztül, élő adásban szidta Scanlont a YouNow-n, és biztatta 54 ezer követőjét, hogy szálljanak be a beszélgetésbe. Ez jórészt a videó melletti rasszista kommentekben nyilvánult meg, mivel Scanlon holokausztkutató, sokan zsidózni kezdtek, és olyanokat írtak, mint hogy bárcsak elégett volna a nő családja a koncentrációs táborok kemencéiben.

Anna Scanlon maga is kereste Marlowe-t és kérte, hogy vonja vissza az állításait, vagy nyilvánosan bizonyítsa őket, de nem ért el ezzel semmit.

Marlowe legelszántabb követői közben már megszerezték Scanlon szüleinek elérhetőségét, és kapcsolatba is léptek velük, emellett a nő élettársának nevét is kiderítették, majd elkezdtek üzeneteket küldözgetni neki arról, hogy a barátnője megcsalja.

Ekkor már nem volt elég, hogy Scanlon letiltotta Marlowe videóit, hogy legalább ne lássa, ahogy a másik videós nagy nyilvánosság előtt rágalmazza, már a saját csatornájára sem tudott posztolni, mert Marlowe követői ott is feltűntek a kommentszekcióban. Scanlon ezért egy időre el is tűnt a közösségi médiából.

Azt mondja, akkor telt be nála a pohár, amikor rákeresett a nevére a Google-ben, és az egyik első találat az volt, hogy „Anna Scanlon szexuális szolgáltatásokat ajánl”. Ekkor döntötte el, hogy bírósághoz fordul, hiszen a róla terjedő hazugságok már kutatói és egyetemi oktatói karrierjét is veszélyeztették.

A per nemrég el is kezdődött egy kaliforniai bíróságon, Marlowe meg is jelent az első tárgyalási napon, és posztolt egy fotót az ülésteremből azzal a kommenttel, hogy

„Jobban jártam volna, ha megbaszom a Skype-on azt a kurvát”.

Ehhez képest Marlowe újságírói kérdésekre nem is próbálta tagadni, hogy hazugságokat terjesztett a neten Scanlonról.

A Wirednek azt mondta, ő csak narratívákat teremt a netes vegán közösségben, és a csatornája olyan a közösségnek, mint egy bulvármagazin. Elismerte azt is, hogy az általa terjesztett pletykák között van, ami valóságon alapul, de vannak kitaláltak is, szerinte azonban ezzel semmi baj nincs, az emberek úgyis tudják ezeket a helyükön kezelni. Mikor a Scanlont zaklató követőiről kérdezték, azt mondta, érti, miért tűnhet úgy egyeseknek, mintha ezeket az embereket ő vezetné, de a követői tetteiért nem tud felelősséget vállalni.

Marlowe-nak a YouNow üzletpolitikája miatt még meg is éri ez a magatartás.

A YouNow egy új, Észak-Amerikában népszerű, élővideós videómegosztó, ami azért vonzó a felhasználóknak, mert akik sok követőt össze tudnak szedni, azoknak az oldal partnerséget ajánl, amiben a cég az adott csatornán futó reklámok bevételeinek 60 százalékát a csatorna tulajdonosának adja. Ezért cserébe a partnernek csak annyit kell vállalni, hogy rendszeresen posztol újabb videót. Hogy a partnerek videói minél népszerűbbek legyenek, abban a YouNow menedzserei is segítenek.

Marlowe pedig arra jött rá, hogy a gyűlölet nagyon kifizetődő, a csatornája elsősorban a más vloggereket szidalmazó videók miatt ennyire sikeres. Nem is Scanlon az első, akit megpróbált kiutálni a neten aktív vegán közösségből, többen pedig eleve miatta törölték magukat a YouNow-ról. És ezért ő pénzt kap, nem is keveset, a YouNow-n akár havonta 10-20 ezer dollárt, azaz 2,7-5,4 millió forintot is megkereshet egy igazán eredményes, partneri megállapodással rendelkező vlogger. A Wirednek Marlowe erről is beszélt, azt mondta, a tartalom, amit előállít olyan lehetőségekhez és jövedelemhez juttatta, amilyenről egyébként nem is álmodhatott volna.

Scanlon a per megindítása előtt próbált kapcsolatba lépni a Youtube-bal és a YouNow-val is, kérve, hogy szedjék le az őt gyalázó tartalmakat, de nem kapott érdemi választ egyik cégtől sem, annak ellenére, hogy mindkét platform kiemelt helyen listázza az alapelvei között, hogy gyorsan és hatékonyan fellépnek a gyűlöletbeszéd és a bullying ellen.

Marlowe fiókját a YouNow csak Scanlon perének indulása előtt nem sokkal távolította el, és a Youtube is csak akkor gyomlált ki néhány régi gyalázkodó videót a Vegan Cheetah csatornáról.

Ennek ellenére az ügyről nyilatkozó jogászok szerint kevés az esélye annak, hogy a bíróság elítélné a YouNow-t, de még Marlowe is jó eséllyel megúszhatja. Az amerikai törvények szerint ugyanis a közösségimédia-platformok nem felelősek a tartalomért, amit rajtuk állítanak elő a felhasználók, Marlowe ellen pedig Scanloné a bizonyítási kényszer, tehát nem Marlowe-nak kell bizonyítania, hogy a nő tényleg szexuális szolgáltatásokat ajánlott neki, hanem Scanlonnak kell ennek ellenkezőjét.

Anna Scanlon egyébként 25 ezer dollár kártérítésért perel, de azt mondja, ha nem nyer, akkor is ért már annyit az ügye, hogy legalább mások is látják, mennyire veszélyes a netes zaklatás és milyen nehéz harcolni ellene Scanlon elindított egy forrásgyűjtőkampányt is, amivel azt szeretné elérni, hogy a weboldalak legalább ne fizessenek azoknak, akik netes zaklatással érnek el közönségsikert.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.