Nyolcan erőszakoltak meg egy borsodi lányt, miután szintetikus cigivel elkábították

bűnügy
2018 június 13., 06:21

Még 18 éves sem volt az a borsodi lány, aki tavaly júniusban nyolcan is megerőszakoltak, miután valamilyen szintetikus droggal elkábították. A nyolc férfi ellen most emelt vádat az  Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szexuális erőszak bűntette miatt. Közülük az egyik alig 16 éves.

A lány tavaly júniusában a borsodi faluban találkozott két huszonéves férfival, akiket korábbról ismert. Ők megkínálták valamilyen cigivel, amit közösen elszívtak. Ettől a lány erősen bódult állapotba került, végtagjai nehezen mozogtak. Ekkor a férfiak bekísérték egy romos, lakatlan házba, ahol újabb cigit adtak neki.

photo_camera Fotó: Ügyészség

A védekezésre képtelen állapotba került nőt mindketten megerőszakolták, majd megérkezett egy harmadik férfi is, aki szintén megerőszakolta. Ezután átvitték egy  szemben lévő házba, ahol öt másik férfi is megerőszakolta, közülük az egyik csak 16 éves volt. 

Végül a csoportos erőszaknak az vetett véget, hogy a faluban terjedni kezdett a hír, és az egyik férfi felesége a helyszínre ment, hogy számon kérje a férjét. 

Az elkábítottt lány csak másnap hajnalban tudott hazamenni. Szervezetében a vizsgálatok szintetikus kábítószert mutattak ki, testén horzsolások, bevérzések voltak.

A nyolc vádlottból hatan jelenleg is előzetes letartóztatásban ülnek. Az ügyészség a felnőttkorú vádlottak esetében fegyházbüntetést, a 16 éves társuknál fiatalkorúak börtönét és közügyektől eltiltást kezdeményezett. (Ügyészség)