Na, vajon mivel foglalkozott Botka László vasárnap, amikor a pártja új elnököt választott?

2017-ben egész sokáig úgy tűnt, hogy Botka László lesz a szocialisták, így jó eséllyel akár az egész ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Botka legalábbis széles összefogást hirdetett, bár azt is világossá tette, hogy Gyurcsány Ferenccel nem szívesen közösködne.

Aztán kifúrták a miniszterelnök-jelöltségből, bukása után javarészt el is tűnt a nagypolitikából, persze Szegeden folytatta polgármesterként. Most vasárnap, amikor a pártja új elnököt választott - némi meglepetésre az országosan viszonylag ismeretlen Tóth Bertalant a sokszoros pártelnök-miniszterelnök-jelölt Mesterházy Attilával szemben - is Szeged polgármestereként büszkélkedett el azzal, hogy a város támogatásából is megjelent Bibó István összegyűjtött írásainak második kötete.

Az MSZP tisztújító kongresszusáról nem írt egy sort sem. De még ez is elegánsabb megoldásnak tűnik az elnökválasztást elbukó Mesterházy Attiláénál, aki ezt a képet tudta előkaparni riválisáról és legyőzőjéről, Tóth Bertalanról a gratuláló posztjához:

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.