Az olasz belügyminiszter azon sajnálkozik, hogy az olasz romákat nem tudja kitoloncolni

külföld
2018 június 18., 18:33
comments 189

Az új olasz belügyminiszter, a szélsőjobboldali Liga párt vezetője, Matteo Salvini hétfőn azt nyilatkozta, hogy a kormánynak szándékában áll egy kisebb népszámlálást vagy “pillanatfelvételt” készíteni az olaszországi romákról.

Olaszországban jelentős roma közösség él, köztük sokan Romániából vagy a korábbi Jugoszlávia területéről származnak. Sokan közülük táborokban élnek a nagyobb városok külvárosaiban.

Salvini szerint ezeket az illegális táborokat mind be kellene zárni, azokat a romákat pedig, akiknek nincs joguk Olaszországban tartózkodni, haza kell toloncolniuk.

Majd ezt még megtoldotta azzal is, hogy “sajnos az olasz romákat muszáj megtartani”.

A belügyminiszter nyilatkozata elég gyorsan végigszaladt az olasz nyilvánosságon. Egy roma jogvédő szervezet vezetője, Carlo Stasolla azt nyilatkozta, hogy Salvini valószínűleg nem tudja, hogy ez illegális lenne, az etnikai alapú összeírásokat ugyanis tiltja a törvény.

Azt is hozzátette, hogy már léteznek róla adatok, hogy kik élnek formális és informális táborokban, azok a romák pedig, akik nincsenek benne az adatbázisban, valójában hazátlanok, így nem is lehet őket kitoloncolni.

Az olasz kormány ellenzékének számító balközép politikusok is elítélték Salvini nyilatkozatát, felemlegetve a fasiszta-éra zsidó összeírásait. “A biztonságért dolgozni és a szabályokat tisztelni lehet úgy is, hogy közben nem válsz fasisztává” - tweetelte a demokrata párt vezetője, Ettore Rosato.

Salvini ezután kiadott egy közleményt, amelyben azt írta, hogy nem áll szándékában ujjlenyomatot venni a romáktól, csak egy tanulmányt akár az általános állapotról, és a gyerekeken akar segíteni, akik a táborokban nevelkednek miközben “lopás és illegalitás” veszi körbe őket.

Salvini bejelentése alig pár nappal követte az Aquarius hajó esetét. Az Aquarius a múlt héten vett fel a fedélzetére 629 embert, akik Líbiából indulva túlzsúfolt gumicsónakokkal akartak Európába jutni, azonban elakadtak, 20 órán át hánykolódtak a tengeren, mire az olasz hatóságok kimentették őket. Az új olasz kormány azonban nem engedte kikötni a hajót, ahogy Málta sem, végül Spanyolországig kellett menniük, hogy kiköthessenek. (ANSA, AP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.