Trump felesége szerint is túl keményen bánnak az illegális bevándorlók gyerekeivel

Melania Trump, az amerikai elnök felesége vasárnap este felszólalt az ellen, hogy az illegális bevándorlók gyermekeit a határon elválasztják szüleiktől. Mivel az elnök felesége általában nem nagyon nyilvánul meg politikai kérdésekben, ezért nagy feltűnést keltett, hogy vasárnap a kora esti órákban szóvivője, Stephanie Grisham nyilatkozatot tett közzé: „Mrs. Trump gyűlöli azt látni, hogy gyermekeket szakítanak el a családjaiktól, és reméli, hogy a két oldal végre összefog egy sikeres bevándorlási reform érdekében.” 

Azt nem tudni, mennyire beszélték át a témát a férjével, mert a keményebb bánásmódot pont Donald Trump kormánya rendelte el, ami miatt az elmúlt hat hétben közel 2000 gyereket választottak el a szüleitől. A szabály szerint minden egyes, az Egyesült Államokba illegálisan belépő embert letartóztatnak, vádat emelnek ellene és a gyermekeit elválasztják tőle. Ezeket az intézkedéseket május 7-én hozták nyilvánosságra, de az igazságügyi minisztérium közlése szerint visszamenőleges hatállyal már az április elején elfogott illegális bevándorlók ellen is bűnügyi eljárást indítanak, miután Jeff Sessions miniszter zéró toleranciát hirdetett az illegális bevándorlással szemben.

A first lady szerint „olyan országnak kell lennünk, ahol tiszteletben tartják a törvényeket, de egyúttal olyan országnak is, amelyet szívvel kormányoznak”.

Donald Trump persze a demokratákra tolta a felelősséget. 

Szombat arról írt a Twitteren, hogy „a demokraták megoldhatják a családok határon történő erőszakos szétszakítását, ha együttműködnek egy új, változást hozó törvény kidolgozásában”. Trump a novemberi félidős választásokra utalva megjegyezte: „ezért kell még több republikánus megválasztására novemberben". (BBC/MTI)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.