Németország 2,9 milliárd eurót keresett a görög válságon

külföld
2018 június 21., 16:55
comments 110

Az AFP ír arról német kormányzati jelentések alapján, hogy Németország 2,9 milliárd euró profitra tett szert 2010 óta a görög hitelválság révén. 

Az adatokat közérdekű igényléssel megszerző Zöldek párt képviselője,  Sven-Christian Kindler arról beszélt a hírügynökségnek, hogy szemben minden szélsőjobboldali mítosszal, Németország masszívan profitált Görögország válságából. 

A pénzügyminisztériumi dokumentumból az derült ki, hogy a német jegybank, a Bundesbank tavaly év végéig 3,4 milliárd eurót keresett a 2010-2011-ben megvett görög kötvényekkel. 

A német jegybank annak idején az Európai Központi Bank által megalkotott program keretében vásárolt államkötvényeket, hogy ezzel nyugtassák meg a nemzetközi piacokat. 

A német kormánynak elsősorban az Európai Központi Bank (EKB) értékpapírpiaci programja (Securities Market Programme, SMP) keretében vásárolt görög államkötvényekből származott a nyeresége. A jelentés szerint a Bundesbank 2017-ig 3,4 milliárd euró kamatnyereségre tett szert az SMP programban végzett vásárlások után. Ebből 900 millió euróval töltötték fel az ESM (Európai Stabilitási Mechanizmus) alapot. A fennmaradó 2,5 milliárd euró a KfW befektetési bank 400 millió eurós kamatjövedelmével együtt 2,9 milliárd euróra egészíti ki a német költségvetés Görögország meghitelezéséből származó bevételét.  (AFP, MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt