Szűretlen hotdogvízként árulták palackonként 8000 forintért a virslihez használt főzővizet egy kanadai fesztiválon

A rendhagyó terméket egy vancouveri fesztiválon árulta Douglas Bevans még június közepén, de csak az utóbbi 24 órában kapta fel a kárörvendő amerikai sajtó. 38 kanadai dollárért, azaz mintegy 8000 forintért lehetett megvenni egy palackot, ami meglepően népszerűnek bizonyult, hatvan palacknyit sikerült eladni belőle. 

Pedig az egész ötlet egy viccnek indult, Bevans a kamu egészségügyi és életmód tippekre és termékekre akarta felhívni tréfájával a figyelmet, ezért találta ki, hogy hotdogok készítéséhez használt főzővizet palackoz be jól kinéző, divatos módon, és ezeket mint fogyást és agyműködést elősegítő fiatalító csodaszert fogja árusítani. 

Ehhez képest végül mindössze két palackja maradt a nap végére. Profitot így sem termelt, mivel sokba került a kamutermék megalkotása. Mint utólag elmondta, arra akarta felhívni a figyelmet, hogy mennyire nagy szerepe van a marketingnek, és hogy érdemes ezzel szemben kritikus hozzáállást elsajátítanunk. Ez a szöveg amúgy rákerült apró betűkkel a palackokra is. 

Voltak, akik úgy vették meg a terméket, hogy tudták, egy viccbe szálltak be, de Bevans elmondása szerint akadtak, akik tényleg összezavarodtak, illetve érdekelte őket az egészségjavulást ígérő csodaszer. (USA Today, Independent)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.