Megszünteti a kormány az 55 év feletti munkavállalók után járó adókedvezményt

Megszünteti a kormány az 55 év feletti munkavállalók után járó úgynevezett szocho-kedvezményt, amelynek értelmében a munkáltatók által fizetendő, jelenleg 19,5 százalékos szociális hozzájárulási adó most még a bruttó munkabér 9,75 százalékával csökkenthető (legfeljebb 100 ezer forintig) - írja a Népszava. Ez éves szinten 117 ezer forint kedvezményt jelentett az időseket foglalkoztató munkaadóknak.

A munkáltatóknak járó adókedvezménnyel a kormány korábban éppen az 55 év felettiek munkavállalást akarta támogatni, ugyanis éppen ez az a csoport, akiket a munkáltatók kevésbé akarnak alkalmazni. Jelenleg mintegy 689 ezer 55-64 éves korú magyar munkavállaló van, a munkahelyvédelmi akcióterv 2013-as indulása óta pedig 200 milliárd forint az 55 évesnél idősebbek foglalkoztatása után járó kedvezmény maradt a munkáltatóknál.

A lap szerint Varga Mihály pénzügyminiszter azzal érvel, hogy a kedvezményt azért nem szükséges fenntartani, mert a nyugdíjasok foglalkoztatása jövőre még kedvezőbb lesz, utánuk ugyanis egyáltalán nem kell majd szochót fizetni. A nyugdíjkorhatár azonban csak 58-65 év között mozog, 55 éves kor felett pedig van még pár munkában eltöltött év.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.