Lengyelország megváltoztatta botrányos törvényét a náci bűnökről

külföld
2018 június 27., 09:12
comments 27

Megszavazta a lengyel törvényhozás a márciusban hatályba lépett, a náci bűnökre vonatkozó, Izrael és az Egyesült Államok által is kifogásolt törvény módosítására sürgősséggel napirendre tűzött javaslatot. A módosítással kivették a törvényből annak legvitatottabb passzusát, amely alapján börtönnel sújthatták volna azokat, akik Lengyelország felelősségét is felvetették volna a nácik emberiesség elleni bűneiben és a holokausztban.

A módosítást beterjesztő Mateusz Morawiecki kormányfő parlamenti felszólalásában előbb határozottan kijelentette, hogy nem "valamiféle nyomás" hatására cselekszik, majd bővebben kifejtette, hogy dehogynem. Mint mondta "meg kell érteni a nemzetközi realitást".

A módosítást az ellenzéki pártok közül a legnagyobb, a Polgári Platform is támogatta, ahogy a Modern párt is. A populista Kukiz '15 párt viszont elutasította, mert szerintük az eredeti törvény "hasznos" volt. Egy szélsőjobboldali független képviselő, Robert Winnicki pedig a parlamenti szószék elfoglalásával próbálta megakadályozni a szavazást, sikertelenül.

A törvény eredeti formájában az alkotók szándéka szerint a "lengyel haláltáborok" és hasonló, történelmileg valóban nem pontos kifejezések visszaszorítása érdekében született, de például Izrael szerint a hézagos megfogalmazás miatt akár tanúskodó holokauszt-túlélőket is el lehetett volna ítélni. (Via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.