Egy londoni nővér woodoo szertartásokkal kényszerített prostitúcióra öt nigériai nőt

bűnügy
2018 június 29., 08:57
comments 105

Emberkereskedelem miatt a birminghami bíróság elítélte azt a londoni nővért, aki öt nigériai nőt vett rá woodoo szertartásokkal arra, hogy Németországban dolgozzanak prostituáltként.

Josephine Iyamu
photo_camera Josephine Iyamu elfogása

A rituálé során az áldozatokat arra kényszerítette, hogy csirkeszívet egyenek és olyan vért igyanak, amiben férgek úsztak. Meg is vágta őket, a sebbe pedig valamilyen port dörzsölt. A szertartás miatt a nők azt hitték, hogy Iyamunak hatalma van felettük. Meg kellett esküdniük Josephine Iyamunak, hogy az így keresett pénzt átadják neki. Erre ráerősített az is, hogy az áldozatokat és családjukat súlyosan megfenyegették, hogy eszükbe sem jusson megszegni az esküjüket.

Iyamu Libériában született, de 2009-ben brit állampolgárságot kapott. Ápolóként dolgozott, amivel nem keresett sokat, de amikor tavaly letartóztatták, kiderült, hogy hatalmas háza volt Nigériában és évente több ezer fontot költött repülőjegyekre. Ő volt az első Nagy-Britanniában, akit a 2015-ben elfogadott modern rabszolgaság elleni törvény alapján ítéltek el. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.