"Elkészíttetem az ország kulturális térképét, hogy kiderítsük, hol vannak a foltok, ahova a kultúra nem, vagy csak alig jut el"

POLITIKA
2018 július 01., 07:10
comments 158

A kulturális akadálymentesítést tűzte ki legfőbb céljául, ezért elkészítteti az ország kulturális térképét, mondta a Beol.hu-nak adott interjújában Fekete Péter. A frissen kinevezett kultúráért felelős államtitkár kiderítené, hogy

"hol vannak azok a fehér vagy szürke foltok, ahova a kultúra nem, vagy csak alig jut el. Meg kell rajzolni a köröket, megnézni, hogy azok metszik-e egymást, mi marad rajtuk kívül. Van-e mondjuk Debrecen és Békéscsaba között olyan terület – valahol Biharugra környékén –, amely mind a két kulturálisan pezsgő várostól messze van, és ahol hátrányban vannak a fiatalok, a családok, az idősek – azok, akik egyáltalán nem, vagy csak nehézségek árán jutnak el a közművelődési intézményekbe."

Fekete emellett a csúcsművészet támogatását emelte ki, amihez előbb felméreti, hogy mennyi pénzt is költ az ország GDP arányosan a kultúrára. Többet-e, vagy kevesebbet mint például Hollandia. 

"Konkrét számokat szeretnék látni, ami alapján el lehet dönteni, hogy mire kell több pénzt áldozni, és hol kell a meglévő forrásokat, kiemelném: közpénzeket, hatékonyabban felhasználni. Hol lehet az egyébként kiváló intézményrendszerre nagyobb terhet róni, többet elvárni tőle,"

mondta az államtitkár, aki ugyanezt már bejelentette június huszadikán is az Echo TV-ben. Két hét alatt nem végeztek az Excellel. Fekete Péter szerint 

"foglalkozni kell azzal az eltávolodással vagy árokkal is, amely a felnövekvő generáció és a kultúrát kutatók, ­őrzők és tanítók kommunikációja között van. Kérdés, hogy az én gondolkodásmódomat jól érti-e egy 14-16 éves kamasz, és hogy vajon ezért ő-e a hibás, vagy esetleg nekem kell-e 55 évesen megtanulnom az ő kommunikációját, mondhatni okostelefonon és applikációkon szocializálódott gondolkodásmódját."

Szerinte "hiába tudjuk, hogy milyen fontos a kultúra, az értékek átadása, ha pont azokat nem tudjuk megszólítani, ha pont azok nem értik, ha pont azokat nem érdekli, akiknek át akarjuk adni." Az interjú zárásaként az államtitkár nem panaszkodásképpen, de elmondta, hogy korábban

"azt gondoltam, hogy igazgatóként, művészeti menedzserként egy-egy munkanapomba 18-19 óránál több teendő nem fér bele, de most már látom, hogy az államapparátuson ennél is nagyobb terhelés van."

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.