A hullaházban vették észre, hogy lélegzik a halott

külföld
2018 július 02., 10:41
comments 138

Egy dél-afrikai nő autóbalesetet szenvedett, a mentősök pedig úgy látták, az élet semmilyen formáját sem mutatja, és halottnak nyilvánították. A nő szerencséje, hogy a hullaház egyik dolgozója még egyszer ránézett a már hűtőben fekvő nőre, és észrevette, hogy lélegzik - írja a BBC. A nő nevét nem árulták el, de azt lehet tudni, hogy már kórházban van. Vizsgálják, hogyan fordulhatott elő a hiba, de mentőtársaság szóvivője azt nyilatkozta, nem azért történt, mert az ő munkatársaik nem elég képzettek.

Nem ez az első ilyen eset az országban, hét évvel ezelőtt egy 50 éves férfi tért magához sikítva a hullaházban, 2016-ban pedig egy szintén autóbalesetet szenvedett áldozatot nyilvánítottak halottnak, pedig még élt. Ő öt órával azután, hogy a hibát észrevették, meghalt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.