Döbbenet: pár perc alatt két gólt lőttek a japánok a belgáknak

futball
2018 július 02., 17:16
[ Error: Hiányzó widget ]

Egy félidőn át tartó belga nyomasztás után rögtön a második félidő elején Japán megszerezte váratlanul a vezetést Belgium ellen a hétfő esti nyolcaddöntőben. Egy elől eladott belga labdával kontráztak a japánok, a belga védelem pedig nem igazán tudott mit kezdeni Haraguchi elfutásával:

Majd alig tértek magukhoz a belgák (Hazard kapufájával), rögtön jött a második japán gól: Inui szépen lőtte ki a sarkot 20+ méterről, Courtoisnak esélye sem volt. Egyelőre a nyolcaddöntők meglepetése ez, a belgáknak még fél órájuk van, hogy összeszedjék magukat. 

Közben az összeszedés elindult, a 69. percben Vertonghen szépített. Majd jött a csereként beálló Fellaini, és a 74. percben egyenlített. 2-2 lett ekkor az állás.

A meccs végén természetesen részletes beszámolóval jelentkezünk majd.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.