Lemondta programjait a gyengélkedő japán uralkodó

külföld
2018 július 02., 06:31
comments 13

Rosszullét, szédülés miatt lemondta és elhalasztotta programjait a 84 éves Akihito japán császár - közölte az uralkodóház hivatala hétfőn.

A gyengélkedő uralkodónak orvosa pihenést javasolt. A palotából származó értesülések szerint Micsiko császárné hajnalban orvost hívott erősen verejtékező férjéhez. A doktor megállapította, hogy keringési gondok miatt nem jutott elég vér Akihito agyába. A császárt egy ideig orvosi megfigyelés alatt tartják. 

Egy magas rangú kormányzati tisztségviselő úgy tudja, hogy az uralkodó állapota nem ad okot különösebb aggodalomra.

Akihito hétfői kötelezettségeinek egy részét Micsiko császárné vállalta át, köztük a találkozót Ajako hercegnővel, a császár néhai unokatestvérének legifjabb lányával.
Ajako nemrég bejelentette, hogy egy közrendű férfival köti össze életét. Micsiko ennek alkalmából az uralkodó jókívánságait tolmácsolta a hercegnőnek.
Akihito tavaly decemberben egészségügyi okokra hivatkozva bejelentette, hogy 2019 április végéig lemond a krizantém trónról, és átadja helyét Naruhito koronahercegnek. Az elmúlt kétszáz évben nem volt példa a japán császár lemondására. Legutóbb 1817-ben történt hasonló, amikor Kókaku császár átadta a trónt fiának.
A közkedvelt uralkodópár azt tervezi, hogy a következő hónapokban felkeresi Japán történelmének kulcsfontosságú helyszíneit. Idén már ellátogattak Okinavára, ahol a második világháború áldozataiért mondtak imát, és Fukusimába, ahol a 2011-es pusztító földrengés és szökőár túlélőivel találkoztak.

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.