18

Figyelem, felnőtt tartalom!

Az általad letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

„Minden egyes alkalommal, mikor elhatároztam, hogy beszélek erről, egyszerűen nem jött hang ki a torkomon”

bűnügy
2018 július 03., 16:14
comments 170

Az RTL Híradója pénteken este számolt be arról, hogy egy tatabányai hittantanár két lány diákját is szexuálisan zaklatta. A hét és kilenc éves lányok az osztályfőnöküknek számoltak be az esetről. A tatabányai Törvényszék szóvivője a híradónak elmondta, hogy egyiküket arra kényszerítette, hogy vetkőzzön le, a másikat pedig a nadrágjához húzta. Amikor a gyerekek szerették volna elhagyni a termet, azt nem engedte, visszahúzta őket. Jelenleg személyi szabadság megsértésének bűntettével gyanúsítja a tanárt a nyomozóhatóság.

A tanárt az egyház jelölte ki heti 1 órában hitoktatásra, a kinevezésébe elvileg az iskolának nem volt beleszólása, ám az egyházmegye eddig nem akart nyilatkozni az ügyben.

Az, hogy a férfit gyerekek közelébe engedték, azért is meglepő, mert az RTL szerint 2008-ban első fokon több mint hét évet kapott, mert a nevelt fiával erőszakoskodott.

Most a férfi nevelt fia nyilatkozott az RTL Híradójának. A megrázó interjúban azt mondta nem emlékszik, pontosan mikor kezdődött a molesztálás, de 6 éves kora körül már tartott. A dolog fokozatosan fajult el egyre jobban, a kisfiúval rengeteget volt egyedül a férfi, mert nem volt hajlandó dolgozni, míg a fiú anyja több műszakot vállalva próbálta eltartani a családot. Később már többször közösült is a gyerekkel, és verte is.

Azzal fenyegette a gyereket, hogy ha beszél a történtekről, akkor az anyját is börtönbe zárják.

10 évesen tudott először beszélni róla, mikor a híradóban látott a család egy pedofilról szóló riportot, és anyja megkérdezte tőle, hogy ugye neki nincs ilyen problémája. Akkor tudott csak kinyögni néhány szót, ezután anyja a rendőrséghez is fordult.

„Hajnalban ott álltunk, és vártuk, hogy kinyisson a rendőrség. Akkor meg is tettük a feljelentést.”

A fiú azt mondta, dühös az országra és az igazságszolgáltatásra amiatt, hogy ez a férfi újra gyerekek közelébe tudott kerülni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.