Teréz anya segélyszervezetének tagjai gyerekeket árultak pénzért Indiában

külföld
2018 július 05., 16:44
comments 157

Teréz anya még 1950-ben alapított egy segélyszervezetet, amely háromezer tagot számlál világszerte. Többek között iskolákat, hospice-házakat, árvaházakat működtetnek, illetve olyan központokat, ahol férj nélküli, terhes anyákon segítenek.

A kelet-indai Jharkhand tartományban lévő szervezetüket most azzal gyanúsítják az indiai hatóságok, hogy gyerekeket árultak. A segélyszervezet egy tagját letartóztatták egy 14 napos gyerek állítólagos eladásáért, két másik tagot pedig őrizetbe vettek és kihallgattak.

A rendőrség akkor lépett akcióba, amikor a helyi gyermekjóléti szolgálatnál panaszt tettek. A hatóságok szerint az újszülöttet 120 ezer rúpiáért, azaz közel félmillió forintért adták el egy indiai párnak. A gyerek egy fiatal nőjé volt, aki még márciusban érkezett a központba. Az érkezéséről azonban nem informálták a gyermekjóléti szolgálatot, pedig kellett volna. A szolgálat azt feltételezi, hogy más gyerekeket is eladhattak, összesen 50-70 ezer rúpia értékben.

A hatóságok 13 terhes nőt áthelyeztek a segélyszervezet helyi központjából. A BBC kereste a szervezetet, de nem válaszoltak a kérdéseikre.

Indiában nagy piaca van a gyermekvásárlásoknak, az örökbefogadás ugyanis rendkívül nehézkes. 2015-2016-ban mindössze háromezer gyereket adtak örökbe, miközben 12 ezer pár volt várólistán. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.