Afrikai vadmacskát tartott a társasháza udvarán egy kennelben egy szegedi nő

ÁLLAT
2018 július 06., 05:28
comments 173

Az ügyészség kezdeményezésére gyorsított eljárásban döntött a Szegedi Járásbíróság egy helybéli nő ügyében, aki engedély nélkül tartott szervált (Leptailurus serval). Az afrikai macskafélét elkobozták - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.

A bíróság természetkárosítás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és egy évre próbára bocsátotta. A nő 2014 novemberében vásárolta az állatot Németországban, majd Szegedre hozta, ahol kennelben tartotta egy társasház udvarán.

photo_camera Szervál Fotó: Joel Fischer/Biosphoto

A szervál közepesen veszélyes állatfaj, ami csak természetvédelmi hatóság engedélyével tartható. Emellett nemzetközi szerződések korlátozzák a kereskedelmét, így importját előzetesen kiállított CITES-engedélyhez kötik. A vádlott nem rendelkezett a szükséges engedélyekkel, ezért az állatot a nyomozóhatóság lefoglalta, és átadta a Szegedi Vadaspark gondozásába.

Az elsősorban Afrika szavannáin előforduló szervál 70-100 centiméteres testhosszúságú, tömege 9-18 kilogramm. Teste általában homokszínű fekete pöttyökkel. Tud fára mászni és úszni is, kitűnő látása mellett kivitelesen jó hallása is segíti az éjszakai vadászat során, zsákmányai elsősorban rágcsálók. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.