Szegedi társasház udvarán tartott szervált egy nő bármiféle engedély nélkül

ÁLLAT
2018 július 06., 21:08

A delmagyar.hu számolt be arról, hogy bíróság elé került egy szegedi nő, aki 2014-ben vásárolt egy szervált Németországban, majd Magyarországra hozta, ahol egy társasház udvarán lévő kennelben tartotta.

Az Afrikában viszonylag gyakran előfordul macskaféle ragadózó ugyanakkor nem tartható Magyarországon a természetvédelmi hatóság engedélye nélkül. Ráadásul a közepesen veszélyes állatot eleve csak engedélyek birtokában lehetett volna országok között szállítani.

Mivel a nő ilyesmi dokumentumokkal nem rendelkezett, a bíróság pedig egy év próbára bocsátotta, a jelenleg a vadaspark gondozásában lévő állatot pedig végleg elkobozták tőle.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.