Duterte lemond, ha valaki bebizonyítja neki, hogy Isten tényleg létezik

2018 július 7., szombat 14:49
312

A Fülöp-szigeteki nemrég nagy felháborodást okozott azzal, hogy hülyének nevezte Istent. Most annyival emelte a tétet, hogy megígérte, ha valaki bebizonyítja neki Isten létezését, azonnal lemond. 

Rodrigo Duterte, aki egyébként sincs jó viszonyban a katolikus egyházzal, mióta néhány püspök szót emelt a több ezer halálos áldozattal járó drogellenes háborúja ellen. Az elnök pénteken egy tudományos rendezvény megnyitóján azon merengett, hogy például az eredendő bűn koncepciójának semmi értelme. Szerinte ez még az ártatlan gyerekeket is megrontja, amit aztán csak külön pénzért szednek le róla a templomban kereszteléssel.

Majd meghirdette, hogy ha akár csak egyetlen olyan szemtanú is akad, aki egy fényképpel vagy egy szelfivel tudja bizonyítani, hogy beszélt Istennel, azonnal lemond. 

Rodrigo Duterte Fotó: NOEL CELIS/AFP

Ugyanakkor szerinte is kell lennie egy istennek vagy valamilyen természetfeletti lénynek, amelyik megakadályozza, hogy az égen a csillagok összeütközzenek egymással.

Duterte a múlt héten még Ádám és Éva történetét próbálta új nézőpontból megközelíteni. Akkor tette fel magának a kérdést, hogy „ki ez a hülye Isten? A kurva anyját, ez tényleg ennyire hülye? Ott sem voltál, és mégis meg vagy bélyegezve az eredendő bűnnel. Miféle vallás ez? Ez volt, amit sosem tudtam elfogadni.

Erre még a szövetségesei közül is kiakadtak néhányan, egy katolikus püspök pedig pszichopatának nevezte az elnököt. Ugyanakkor az elnök szóvivője szerint Dutertének joga val elmondani a véleményét a vallásról. Emlékeztetett arra, hogy a saját bevallása szerint Dutertét egyszer egy pap molesztálta. (APNews)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt