A konszolidáció előtt Erdogan még kirúgatott 18,5 ezer rendőrt és katonát

Tbg
külföld
2018 július 08., 05:32
comments 92

Több mint 18.500 török állami alkalmazott - köztük 9 ezer rendőr és 6 ezer katona - veszítette el állását egy vasárnap nyilvánosságra hozott kormányrendelet miatt.

Az állami közlönyben ismertetett törvény szövege összesen 18.632 közalkalmazottra vonatkozik, köztük az igazságügyi minisztérium ezer, és az oktatási minisztérium 650 dolgozójára. A dokumentumban egyúttal 12 egyesület, három újság és egy tévécsatorna felszámolását rendelték el.

Török médiaértesülések szerint ez az utolsó hasonló rendelet a 2016. július 15-i puccskísérletet követően kihirdetett rendkívüli állapot felfüggesztése előtt. 

A hírek alapján a június 24-én újból elnökké választott Recep Tayyip Erdogan - kampányígéretének eleget téve - eskütételét követően eltörli a rendkívüli állapotot. 

A Human Rights Joint Platform nevű jogvédő szervezet úgy tudja, hogy 2018. március 20-ig bezárólag 112.679-en veszítették el állásukat, köztük a hadsereg több mint 8 ezer, az oktatási minisztérium mintegy 33 ezer, a belügyminisztérium körülbelül 31 ezer és a nemzetbiztonsági hivatal 22.600 alkalmazottja. 

További ezreket felfüggesztettek munkájukból. A török ellenzék és aktivisták határozottan bírálták Ankara döntését, amely szerintük a kormánykritikus hangok elhallgattatására irányult. (MTI)


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.