Egy részeg kecskeméti férfi betévedt a templomba, miközben ott gyászmise volt, felrúgta a térdeplőt, és hadonászni kezdett egy piásüveggel

társadalom
2018 július 09., 08:59
comments 36

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség minősített rongálás bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy 48 éves kecskeméti férfi ellen - közölte az ügysészség.

A férfi 2018 februárjában egy kecskeméti templomban ittas állapotban inzultálta a híveket, felrúgta a térdeplőt, és a templom előterének ajtaját is megrongálta.

Az ittas hajléktalan férfi február 10-én reggel kezében egy szeszes italos üveggel megjelent egy kecskeméti műemlék templom bejáratánál, majd bement az előtérbe. Ekkor a templomban gyászmise volt, valamint a reggeli misére is érkeztek a hívők, akik közül többen az előtérben tartózkodtak.

A vádlottat ittassága és hangoskodása miatt a sekrestyés, majd a tiszteletes megpróbálta kitessékelni, illetve felszólította, hogy hagyja el a templomot.

A vádlott azonban kiabálni kezdett és az előtérben lévő, imádkozás céljából kihelyezett térdeplőbe kétszer belerúgott,

azt kézzel fellökte és a felborított térdeplőt odébb rúgta.

Ezután az előtérből bement a templom belső részébe is, ahonnan a tiszteletes és a hívek kivezették. Ennek során a vádlott a kezében lévő szeszes italos üveggel hadonászni kezdett, hangosan gyalázkodott, a körülötte lévő személyeket pedig azzal fenyegette, hogy az üveggel megüti őket. A tiszteletes felé ütésre is emelte az üveget.

Miután sikerült kikísérni, a vádlott a templom kapuját berúgva azonnal visszament az előtérbe, ahol tovább hangoskodott és az előtér ajtajának homokfúvott és gravírozott, művészi alkotás jellegű üvegezett részét szándékosan betörte, az üveget tartó díszléceket pedig kitörte.

Majd távozott.

A rongálással okozott kár 300 ezer forint, melynek megtérítését kérte a sértett plébánia a nyomozás során.

A többszörösen büntetett előéletű vádlott letartóztatásban várja a tárgyalást, őt az ügyészség vallási tisztelet tárgya és templom megrongálásával elkövetett rongálás bűntettével, és nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettével vádolja. Az ügyész végrehajtandó börtön és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben, bűnössége kérdésében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.