Nébih: Megbecsülni sem lehet, mennyi fagyasztott zöldséget hívtak vissza az ételmérgezés miatt

élelmiszer
2018 július 09., 09:35
comments 83

Egyelőre megbecsülni sem lehet, hogy mennyi lisztéria baktériummal szennyezett gyorsfagyasztott zöldséget kellett visszahívni - mondta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának igazgatóhelyettese hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Nagy Attila szerint a gyártó Greenyard vállalat magyarországi készlete önmagában több ezer tonna volt.

Ebből kaptak a nagy áruházláncok, amelyek már visszahívták a zöldségeket. Elmondta azt is, a fagyasztott zöldségeknél nagyon fontos, hogy a hőkezelési útmutatót betartsák a fogyasztók, ha ezt megtették, akkor nincs ok az aggodalomra.

A lisztéria hasmenéssel, lázzal járó influenzaszerű tüneteket okoz általában a fertőzött termék elfogyasztása után egy, vagy maximum tíz nappal. Ugyanakkor hosszabb lappangási idő is elfordul, s ilyenkor 70-80 napig nem okoz tüneteket - tette hozzá.

Nagy Attila még pénteken azt mondta, hogy az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) július 3-án tette közzé közös jelentését arról, hogy valószínűleg gyorsfagyasztott csemegekukorica és esetleg egyéb fagyasztott zöldség okoz járványt több európai uniós országban 2015 óta. A fertőzés - amit a Listeria monocytogenes nevű baktériumnak egy erőteljes változata okozott - eredetének vizsgálata a gyártó Greenyard vállalat bajai üzeméhez vezetett vissza.

Magyarországon a szennyezett termékek megbetegedést nem okoztak. Európa-szerte azonban 9 ember halálát okozták.

Ebben a cikkünkben összeszedtük, mely fagyasztott zöldségeket hívták vissza Magyarországon. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.