Összebalhéztak vezetés közben a Kerepesi úton, az egyik férfi szemen lőtte a másikat

bűnügy
2018 július 10., 13:59
comments 100

Két férfi vezetés közben összeszólalkozott a XIV. kerületben, a Kerepesi úton. Amikor a pirosnál megálltak egymás mellett, beindult az emberkedés: egyikük (a későbbi sértett) lehúzta az ablakot, és, az ügyészség kifejezésével élve „számon kérte a vádlottól a korábbi közlekedési magatartását”.

Ekkor a vádlott kiszállt az autóból, és a csomagtartóhoz ment. Ezt látva a sértett is kiszállt, és utánament.

photo_camera Az eszköz maga.

A vádlott ekkor a csomagtartóból elővett egy gáz-riasztó fegyvert, majd 1,5 méter távolságból kétszer rálőtt vitapartnerére. A sértett a szeméhez kapott az égető fájdalom miatt, majd beült az autójába, a vádlott pedig eltette a fegyvert, majd értesítette a rendőröket. Előbbi a lövéstől heveny kötőhártya-gyulladást szenvedett.

Az eset januárban történt, az ügyészség közleménye szerint pedig a férfit „fegyveresen elkövetett garázdaság bűntettével” vádolják.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.