Közép-Amerikából hoztak haza egy nyíregyházi férfit, aki tíz éve agyonverte a feleségét

Elrendelte a Nyíregyházi Járásbíróság egy a Dominikai Köztársaságban elfogott férfinak a letartóztatását, aki még 2008-ban olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy a nő később belehalt sérüléseibe. A végzés nem jogerős.

A halált okozó testi sértés bűntettével gyanúsított férfi 2008. május 3. és 5. között a nyíregyházi lakásukban ütötte és rugdosta élettársát, majd távozott. Az eszméletlen nőt május 5-én az egyik ismerőse találta meg, az asszony az orvosi ellátás ellenére május 11-én meghalt a kórházban.

A férfi a hatóságok elől ismeretlen helyre szökött és csak nemzetközi elfogatóparancs eredményeként sikerült több mint tíz év elteltével a Dominikai Köztársaságban elfogni és Magyarországra hozni.

A Nyíregyházi Törvényszék szóvivője hozzátette, a bíróság szerint a letartóztatás indokolt, mivel a gyanúsított korábban már megszökött, így fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint az, hogy megpróbálná kivonni magát a büntetőeljárás alól. (MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.