Parragh László szerint 75 ezerre kéne emelni a KATA-t

gazdaság
2018 július 11., 11:27
comments 152

Nagyon elszakadt a KATA esetében az ellátások alapjául figyelembe vett összeg az évek óta emelkedő minimálbértől, ezért idővel szükség lenne az adóemelésre, mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az Mfornak. A lap számításai szerint, melyeket Paragh sem vitatott, ötven százalékos adóemelésre volna szükség ahhoz, hogy a KATA alapján is ugyanakkora legyen a nyugdíjalap, mint a jelenleg már bruttó 136 ezer forintos minimálbérnél.

Magyarán, Parragh László szerint idővel 50 ezerről 75 ezer forintra kéne emelni a kisvállalkozások egyszerűsített adónemét, a KATA-t.

De még nem jövőre, mert a parlament már tárgyalja a jövő évi adócsomagot, amiben nem szerepel az adóemelés. Parragh szerint emellett időt is kell adni a vállalkozóknak arra, hogy megértsék az adóemelés indokát.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.