Két idős férfi összeveszett egy nyitott kocsiajtón, de annyira, hogy az egyik belehalt

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogták az elkövetőt, de a sértett a kórházba szállítást követően, az orvosi beavatkozások ellenére elhunyt - írja a police.hu egy szerencsétlenül végződött vitáról.

A  64 éves, érdi H. László kedden délelőtt a XVIII. kerületben vitába, majd dulakodásba keveredett egy idős férfival, aki szóvá tette, hogy a feleségével nem tud a járdán menni, mivel autójának nyitott ajtaja zavarta a gyalogos közlekedést. A férfi dulakodás közben meglökte a 76 éves férfit, aki a betonra esett, beütötte a fejét, majd elvesztette az eszméletét.

A rendőrök az elkövetőt a helyszínen elfogták. A sértett a kórházba szállítást követően, az orvosi beavatkozások ellenére elhunyt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai H. Lászlót halált okozó testi sértés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

(A címlapkép illusztráció.)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.