Öngyilkos lett az afgán férfi, akinek a kitoloncolásával Seehofer viccelődött

külföld
2018 július 12., 18:11

A német belügyminiszter azután okozott politikai botrányt, hogy egy rendezvényen azzal 'viccelődött', hogy a 69. születésnapján toloncoltak ki az országból 69 afgánt. Azóta kiderült, hogy a kitoloncoltak egyike, egy 23 éves férfi Kabulban nem sokkal a visszaszállítása után öngyilkos lett. 

Ellenzéki politikusok az eset miatt Seehofer lemondását követelték, de a bajor politikus jelezte, hogy ezt nem fogja megtenni. 

Az afgán férfi 8 éve élt Németországban, tinédzserként érkezett oda. Nem volt tartózkodási engedélye, ezért a múlt héten hazatoloncolták. Annak ellenére, hogy Afganisztán nem számít biztonságos országnak, hiszen a tálibok folyamatos harcot vívnak a kormányerőkkel. 

link Forrás

Seehofer, aki az elmúlt hetekben Angela Merkellel vívott politikai harcot, egy sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy felgyorsultak a kitoloncolások. Példaként pedig épp a 69 afgán kitoloncolását hozta, ekkor megemlítve, hogy mindez a saját 69. születésnapján történt. A megjegyzését már ekkor sokan rosszízűnek nevezték a német sajtóban, de ekkor még nem lehetett tudni, hogy az egyik deportált férfi meg is ölte magát. 

A belügyminiszter szerdán Ausztriában vett részt egy rendezvényen, itt pedig azzal védekezett, hogy a hamburgi hatóságok tették az afgán férfit a deportálandók listájára. Mint mondta, az egész eset nagyon sajnálatos, de a hamburgiakat kéne megkérdezni, miért döntöttek így. A születésnapi megjegyzésével kapcsolatos kérdést nem kívánta kommentálni, szerinte ugyanis bármit mondana, azt kiforgatnák. A lemondásával kapcsolatban pedig elmondta, hogy erről nincs mit mondania. (Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.