Tompaorrú krokodilok keltek ki a Szegedi Vadasparkban

Két tompaorrú krokodil kelt ki a tojásokból a Szegedi Vadasparkban. A kiskrokodilokat már a látogatók is megnézhetik.

Szegeden 2012 óta nevelik a szülőpárt a tompaorrú krokodilok (Osteolaemus tetraspis) európai törzskönyvi programjában, az idei volt az ötödik alkalom, hogy sikerült szaporítani a hüllőfajt.

Az első két alkalommal emberi segítséggel keltek ki a fiókák, majd a nemzetközi program vezetője javasolta, bízzák a tojásokat a nőstényre. A gondozók ezért úgy alakították ki a krokodilok bemutatóját, hogy megfelelő hőmérséklet és elegendő alomanyag álljon a nőstény rendelkezésére, hogy kialakítsa a fészkét, amelyben le is rakta a tojásokat.

A közelmúltban a szakemberek két krokodilfiókát vettek észre a medencében, ahol a szüleik hevesen védelmezik őket. A krokodilokra ugyanis - szemben minden más hüllővel - jellemző az utódok gondozása, védelme. A kicsik egy-kétéves korukig élvezik a védelmet, amire szükségük is van, hiszen kis méretük miatt természetes élőhelyükön védtelenek több rájuk pályázó ragadozótól.

A gondozók egy hét elteltével kezdik el etetni a kis krokodilokat rovarokkal, majd egy-két hónap után kapnak kis halakat is. A kifejlett tompaorrú krokodilok a természetben főleg halakkal, kisebb madarakkal és emlősökkel táplálkoznak. A tompaorrú krokodil a legkisebb krokodilfajok egyike, a legnagyobb egyedek sem nőnek kétméteresnél nagyobbra, tömegük 22-30 kilogramm. (Via MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.