Helyreigazítást kér Schmidt Mária lapjától az MTA

politika
2018 július 13., 09:33
comments 181

A Figyelő 2018/27. számában „Megengedhetetlen az Akadémiáról vitázni?” címmel publikált összeállításban több félrevezető állítás is olvasható - írja honlapján a Magyar Tudományos Akadémia. Az MTA Kommunikációs Főosztálya ezért helyreigazítási kérelmet küldött a lapnak, amiben 8 pontban szedik össze, mik a szerintük valótlan állítások a cikkben.

  1. Az MTA tavaly nem 46 milliárd forintból gazdálkodott, hanem 77 milliárdból. Az állami támogatás összege volt 46 milliárd forint.
  2. Az akadémiai kutatóintézet-hálózatban 2017-ben nem 5540, hanem összesen 6037 tudományos, oktatási és tudományos ismeretterjesztő publikáció jelent meg.
  3. Az MTA kifogásolja, hogy a vezetők juttatásairól szóló rész hiányos, kihagyja a cikk, hogy a vezetők az 1994-es törvényben meghatározott pénzt kapják, meghatározott cafetériakerettel, egyéb juttatásaikat pedig szintén nem saját maguk szavazták meg maguknak, hanem kormányrendeletben meghatározott módon kapják.
  4. Az MTA szerint üdülőikben a szolgáltatások árai nem alacsonyabbak a piaci áraknál.
  5. A Figyelő sok száz milliárd forint értékűre teszi az MTA ingatlanvagyonát, holott annak könyv szerinti értéke 100 milliárd forint.
  6. Az MTA szerint a Figyelő azt a látszatot kelti, mintha a városligeti Domus Collegium Hungaricum piaci alapon működő szálloda lenne, holott az csak határon túli, ösztöndíjas magyar kutatókat fogad.
  7. A Figyelő cikkében az szerepel, hogy „az akadémia esetében is mindig kérdéses, hogy kik és milyen szempontok szerint kerülhetnek be”. Ezzel szemben az MTA-taggá válás kritériumai pontosan meghatározottak és nyilvánosak az akadémia szerint.
  8. Emellett az MTA szerint a Figyelő rengeteg valótlanságot állít arról is, hogy milyenek az elvárások az MTA kutatóhálózatában dolgozó kutatókkal szemben.

(mta.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.