Elszámoltatás Pakisztánban: választási csalás miatt a kormányzó párt 16 868 tagja ellen indítottak büntetőeljárást

A kormányzó Pakisztáni Muszlim Liga-Navaz (PML-N) 16 868 tagja ellen indítottak büntetőeljárást az utóbbi négy napban Pandzsáb tartományban a választási szabályok megsértése miatt – közölte a pakisztáni rendőrség.

A hatóságok a provincia székhelyén, Lahorban őrizetbe vették a párt vezetőjét, a korrupció miatt tisztségéből elmozdított, majd első fokon távollétében elítélt Navaz Saríf volt kormányfőt és lányát, Marjam Navazt.

Navaz Sarif lemondott pakisztáni kormányfőFotó: Aamir Qureshi/AFP

Sarífot tavaly mozdította le hivatalából a pakisztáni legfelsőbb bíróság, majd 10 év börtönbüntetésre és 8 millió angol font (2,9 milliárd forint) pénzbírság megfizetésére ítélte egy törvényszék. Lánya 7 évet és 2 millió fontos (730 millió forintos) pénzbüntetést kapott. A vád szerint Saríf és családja nem tudott elszámolni azoknak a pénzeknek az eredetével, amelyekből Londonban luxusingatlanokat vásárolt, és adóbevallásában sem tüntette fel az összegeket.

A volt miniszterelnök pénteken tért haza lányával Londonból Lahor repülőterére, ahol azonnal elfogták őket. Emellett pártjának több száz aktivistáját vették őrizetbe, akik egy több 10 ezer fős meneten vettek részt, hogy a a repülőtéren fogadják a vezetőjüket.

Navaz hívei a meneten 2018. július 14-én.Fotó: Zaeem Awais/CrowdSpark

Saríf azért tért haza, hogy felkészítse a pártját a július 25-i parlamenti választásokra.
A helyi tájékoztatási minisztérium Saríf hazatérése előtt közölte: több mint 10 ezer rendőrt és a félkatonai szervezetek több száz tagját helyezték magas fokú készültségbe Lahorban.

A pakisztáni hatóságok emellett vasárnap terrorizmus gyanújával büntetőeljárást indítottak a PML-N vezetői ellen az ország terrorellenes törvényének 7. cikkelye alapján, ami elég tágan határozza meg a terrorizmust, például magába foglalja a közfélelem keltését és a törvénytelen gyülekezést is.

Megfigyelők szerint az országban rendkívüli befolyással bíró hadsereg áll a PML-N elé gördített akadályok hátterében, mert nem akarja, hogy Saríf pártja győzzön a választásokon. A katonaság vélhetően az ellenzéki Imran Hán egykori krikettsztár pártja, a Pakisztáni Mozgalom az Igazságosságért (PTI) hatalomba kerülésén munkálkodik. Jelentések szerint ezért érdekében egyebek közt nyomást gyakorolnak a sajtóra is. De a hétfői rendőrségi közlemény szerint Hán pártjának 39 tagja ellen is büntetőeljárást indítottak.

Pakisztán 71 éves történetét lényegében négy demokratikus és négy katonai vezetésű időszakra lehet felosztani. Sarífot először 1999-ben mozdították el a tisztségéből, akkor a hadsereg egy vértelen puccsot hajtott végre. Navaz Saríf volt kormányfő szerint a katonaság most „igazságügyi boszorkányvadászatot” folytat ellene, hogy megakadályozza a pártját második választási győzelmében. A közvélemény-kutatások szerint a PML-N és a PTI fej-fej mellett állnak támogatottságban. (MTI)