Penge kis híján fehér lett

FILM
2018 július 18., 20:36
comments 94
photo_camera Fotó: Photo12

20 éves a New Line Cinema egyik klasszikusa, a Wesley Snipes főszereplésével forgatott Penge (Blade) című vámpírfilm, ami akkora kasza lett, hogy végül trilógiáig duzzadt. 

Az évforduló alkalmából az Entertainment Weekly összeszedte a legizgalmasabb információkat és interjútöredékeket Pengéről, az első igazi színesbőrű akcióhősről, aki a Fekete Párduc előképe volt, olyannyira, hogy Snipes elmondása szerint eredetileg a Marvel fekete hősét akarták megformálni, csak aztán változott a terv. 

A gyűjtésben szerepel többek között Peter Frankfurt producer szájából, hogy a szerepre Snipes-on kívül felmerült még Denzel Washington és Laurence Fishburne neve is.

Érdekes még, hogy a New Line Cinema eleinte kifejezetten egy színesbőrű-szuperhős filmet szeretett volna, a forgatókönyvíró David Goyer elmondása szerint az előkészítés során a stúdió részéről mégis történt egy megkeresés, ami arról szólt, hogy nem lehetne-e Penge esetleg mégis fehér, de az alkotók mereven elzárkóztak az ötlettől. 

Igazuk lett: az 1998-as film, amit Stephen Norrington rendezett, 45 millió dollárból készült el és világszerte több mint 130 milliót termelt meg. (Entertainment Weekly)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.