Az oktatási államtitkár szerint hamis képzet, hogy túlterheltek lennének magyar iskolások

oktatás
2018 július 20., 04:57
comments 400

"A túlterheltséget valóban gyakran hangoztatják, de ez meglehetősen szubjektív, és a valós adatokkal nehezen vagy egyáltalán nem alátámasztható sztereotípia," jelentette ki a frissen kinevezett oktatási államtitkár a Magyar Időknek. Bódis József szerint emiatt nem szükséges a tananyag csökkentése.

"A tananyag radikális csökkentése éppen az összefüggések felismerhetőségét, a szintetizálás lehetőségét venné el. A tananyagot tehát elsősorban nem csökkenteni, hanem súlyozni, rugalmasan alkalmazhatóvá kell tenni az adott korcsoport, adott iskola, osztály, tanulócsoport igényeihez, adottságaihoz,"

mondta. Az államtitkár arra a kérdésre, hogy miért van szükség a hazafias és honvédelmi nevelés bevezetésére, úgy válaszolt, hogy

"ennek az a célja, hogy a diákokban tudatosítsa a haza szeretetének és védelmének fontosságát, felelős állampolgárrá nevelje a fiatalokat. A nemzeti öntudat fejlesztése és a hazafias nevelés során a tanulók olyan ismereteket sajátítanak el, amelyek a magyarság iránti érzelmeiket alapozzák meg: az irodalom, a művészetek, a történelem, a szülőföld ismerete, ezáltal nemcsak elsajátítandó, lexikális ­információt, hanem személyiségfejlesztő tudást is jelentenek."

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.