Ilyen az, amikor összefut egymással az amatőr csaló és a hiszékeny áldozat, majd a csaló megpróbálja átvágni a másikat egy traktorral, de nagyon bénán

bűnügy
2018 július 20., 06:22
comments 70

AZ 50 éves K. Attila az egyik hirdetési portálon 1,6 millió forintért eladásra kínált egy Belarus 1221-es típusú traktort. A sértett 2017. október 30-án 8 órakor felvette vele a kapcsolatot, mert meg akarta venni a traktort.

Erre K. Attila telefonon azt mondta neki, hogy több érdeklődő is van, és annak fogja eladni a traktort, aki gyorsabban elutal neki a traktor vételárából 1 millió forintot.

A férfi még aznap elutalta a megadott bankszámlaszámra az összeget, de ezt követően a hirdető nem volt elérhető, és a traktort nem kapta meg.

Hogy K. Attila ezután mire számított, azt nem tudni. A telefonszámát és a bankszámlaszámát is megadta az áldozatának, aki persze értesítette a rendőröket. A rendőrök pedig a számlaszám alapján beazonosították az egri K. Attilát, kiderült, hogy az utalás napján és az azt követő napon ki is vette az 1 millió forintot.

A csalót el is fogták a kiskunhalasi nyomozók, és csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd miután a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az iratokat átadták az ügyészségnek. (Police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.