Keményen bírálta a CSU menekültellenes nyilatkozatait a német evangélikus egyház vezetője

külföld
2018 július 20., 10:26
comments 154

Miután a héten a német római katolikus püspöki konferencia vezetője, Reinhard Marx münchen-freisingi érsek is bírálta a bajor konzervatív politikusok szóhasználatát, a német evangélikus egyház tanácsának elnöke is kemény bírálatot fogalmazott meg a Die Welt-nek adott interjújában. Heinrich Bedford-Strohm kritizálta, hogy a bajor CSU elnöke, Horst Seehofer azon örvendezett, hogy a 69. születésnapján 69 embert toloncoltak ki, Markus Söder bajor kormányfő pedig menekültturizmusról beszél. A püspök szerint félő, hogy az ilyen kijelentések után elvész az együttérzés.

"Sosem szabad megfeledkezni arról, hogy a menekültek esetében emberekről beszélünk, akikről mi, keresztények azt mondjuk, hogy Isten a saját képére teremtette őket,"

jelentette ki Bedford-Strohm. Hozzátette: a CSU keresztény irányultsága kötelezettségvállalást jelent, hogy az ember helyénvaló nyelvezetet használ. 

A CSU törekvése, hogy a hangnemváltással szavazókat csábítanának el az AfD-től, nem csak eredménytelen, 

de tartalmilag sem helyénvaló,

mondta a püspök. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.