Sosem látták az arcát, mégis képviselővé választották az olaszok az egykori maffiózófeleséget

Elképesztő sztorit ismerhetett meg a világ az olaszországi választásoknak köszönhetően. Bár a nagy mainstream-ellenes kormánynak már a megalakulásához vezető út is őrületes volt, a maffia ellen küzdő képviselő története csak most kapott nagyobb nyilvánosságot. Az arcát viszont nemcsak a világ, de saját választói is csak most láthatták először.

Piera Aiello

1991. június 24-én örökre megváltozott a szicíliai Piera Aiello élete. Ezen a napon lőtték agyon a szeme láttára a férjét, a Cosa Nostra tagját, Nicolò Atriát. A maffiózófeleség, aki sosem akart az lenni, úgy határozott, megszegi a hallgatás törvényét, az omertát, a rendőrséghez fordult, és felajánlotta együttműködését a maffiózók lebuktatásához. Tanúvédelmet kért és kapott, Szicíliából Észak-Olaszországba költözött, újra férjhez ment, és még saját gyerekei sem tudták, mi a valódi neve, és hogy telt élete első két évtizede. 

Aiello egy évvel ezelőtt határozott úgy, hogy elfogadja a populista Öt csillag párt ajánlatát, és a maffia elleni küzdelmét megpróbálja képviselőként folytatni. A párt, ami most már a Ligával közösen kormányozza az országot, elfogadta elsőre képtelennek tűnő feltételét, miszerint meg akarja őrizni anonimitását. Így aztán nem is vett részt kampányeseményeken, és az arcát sem lehetett látni a plakátokon vagy a tévében. Bár adott interjút, csak elfátyolozva, ezért kapott is néha, egy újságíró például azzal viccelődött, hogy lehet, hogy ő lesz az első olyan olasz képviselő, aki burkát visel. Idővel rá is ragadt „az arctalan jelölt” gúnynév. Ennek ellenére bejutott a parlamentbe, és nemrégiben úgy határozott, leveszi a fátylat. Az első nyilvános megjelenését pedig csak azért is egy szicíliai eseményre időzítette.

A képviselő a Guardiannek beszélt arról, miért döntött úgy, megmutatja az arcát. Tavaly 16 éves lánya, annak ellenére, hogy meg volt tiltva neki, felment a padlásra, és talált tíz csomagot. A csomagok mindegyikében egy-egy festmény volt, és mindegyik képen ugyanaz volt a szignó: Piera Aiello. A képviselő rajtakapta, hogy a padláson bogarászik, és amikor a festményeket meglátta, úgy döntött, nem hazudik tovább a múltjáról. „Én festettem őket” - mondta, mire a lánya visszakérdezett, hogy akkor miért van más név a képek sarkaiban. Azt felelte: „Én vagyok Piera Aiello”. 

És ezután elmesélte neki élete igazi történetét.

A most 51 éves Piera Aiello Szicília nyugati részén, Partannában született, apja kőműves, anyja szabó volt. A kisvárosban, ahogy az egész környéken, komoly befolyással bírt a helyi maffia. A Cosa Nostra ottani feje Vito Atria volt, és Aiello - vesztére - megismerkedett a fiával, Nicolòval. A kapcsolatukat Don Vito nemcsak nem tiltotta, de úgy döntött, össze kell házasodniuk. Ekkor még csak 14 éves volt, és sem ő, sem Nicolò nem örült, hogy a keresztapa döntött helyettük a sorsukról. Aiello azonban ismerte a szabályokat, és ha esetleg nem ismerte volna, Don Vito emlékeztette rájuk: egy alkalommal, miután a fiatalok kicsit összekaptak, otthonában kereste fel, ahol azt mondta, kicsit gondolja át a dolgokat, de bármire is jut, jó, ha tudja, hogy Nicolò és ő mindenképpen össze fognak házasodni.

„Tudom, hogy nagyon szereted a családodat” - tette hozzá, és Aiello pontosan értette a burkolt fenyegetést. 

Ahogy 18 éves lett, valóban összeházasodtak, és elkezdődött viszonylag rövid, de rendkívül boldogtalan házasságuk. Nem szerették egymást, a férfi rendszeresen verte is Aiellót. Amikor megtudta, hogy a nő jelentkezni akar rendőrnek, nagyon összeverte, de nem annyira, mint azután, hogy megtudta, titokban fogamzásgátlót szed. Bár nem szerették egymást, a férfi nagyon szerette volna, ha felesége fiút szül neki. A gyerek végül összejött, kislány lett, és születésétől fogva ő volt apja szeme fénye.

Még az esküvő előtt átrendeződtek az alvilági viszonyok a környéken, a bűnözők új generációja heroinnal kezdett kereskedni, és igyekeztek megszabadulni az olyan régi vágású maffiózóktól, akik nem akartak beszállni az üzletbe. Ilyen volt Don Vito is, akit alig egy héttel fia esküvője után gyilkoltak meg. Ahogy az a Cosa Nostra berkein belül ilyenkor elvárható, fia, Nicolò bosszút esküdött. A maffiaháborúnak azonban végül ő maga lett az áldozata: saját pizzériájában lőtték szitává a felesége szeme láttára. Aiellót a támadók nem bántották, egyszerűen csak levitték a földre, majd elmenekültek.

Az, hogy a támadók életben hagyták, jelzi, hogy szinte soha senki nem száll szembe a maffiával: a gyilkosok biztosak lehettek benne, hogy úgysem adja fel őket, hanem szépen tartja a száját, ahogy az arrafelé lenni szokott. 

Aiello azonban úgy döntött, kiszáll ebből az egészből.

Amikor a rendőrséghez fordult, a nyomozó jobban megijedt az egésztől, mint ő maga, és azt tanácsolta neki, menjen el a Partannától mintegy 60 km-re fekvő Marsala ügyészi hivatalába. Egy héttel férje halála után ügye már ahhoz a Paolo Borsellinóhoz került, aki Giovanni Falcone bíróval együtt addig példátlan harcot hirdetett a maffia ellen, és akit - csakúgy, ahogy Falconét - a maffia végül kivégzett. Borsellino és Aiello között szoros, baráti kapcsolat alakult ki, a nő csak Paolo bácsiként beszélt a világ egyik legbátrabb bírójáról. Ő elintézte, hogy fegyveres őr védje a nap minden percében, és elköltöztette egy biztonságos kisvárosba. Aiellóval tartott Nicolò húga, Rita Atria is.

Ritának minden oka megvolt gyűlölni a maffiát, Don Vito lányaként belülről látta az egészet. Az ő anyját is belekényszerítették a házasságba, látta, milyen rossz szülei kapcsolata, és azt is, hogy szinte képtelenség kitörni ebből a csapdából. Megölték az apját, majd a testvérét is, szinte teljesen magára maradt. Aiellóval mindig is jó volt a kapcsolata, így úgy határozott, csatlakozik hozzá a tanúvédelmi programban, és ő is közel került Borsellinóhoz, aki lelkileg is támogatta őket. Aztán 1992. július 19-én a maffia felrobbantotta a bíró autóját, és meghalt - alig két hónappal azután, hogy ugyanilyen módszerrel végeztek kollégájával, Falconéval. Ez már sok volt Ritának, egy héttel később kiugrott egy hetedik emeleti lakásból, sérüléseibe belehalt.

Rita Atria

Piera Aiello és Rita Atria vallomásainak köszönhetően végül maffiózók tucatjait tartóztatták le Agrigento és Trapani megyében.

Don Vito özvegye soha nem bocsátotta meg lánya és menye árulását, olyannyira, hogy egy kalapácssal próbálta meg szétverni Rita sírját. Aiello viszont megbocsátott neki, úgy véli, volt anyósa a maffiakultúra áldozata. Hiába verte és erőszakolta meg őt is a férje, mindennél fontosabbnak tartotta az omertát, a hallgatás törvényét.

Az ügy lezárulta után Aiello északra költözött, nevét Paolára változtatta. Később megismerkedett valakivel, és mielőtt hozzáment volna, elmondta neki az igazságot. Az esküvőjükön a maffiaellenes aktivista, Don Ciotti volt a pap, a tanú pedig Salvatore Borsellino, Paolo Borsellino testvére. Közös gyerekeik megszületéséig bébiszitterként dolgozott, utána viszont otthon maradt velük. Férje megtartotta a titkát, a gyerekeknek pedig el sem mondták anyjuk igazi történetét. Idővel a rendőrség megkereste, hogy tartson beszédeket a maffiával kapcsolatos rendezvényeken, amibe végül belement, de csak azzal a feltétellel, hogy elfátyolozza az arcát. Aztán eljött a nap, amikor a padláson találta tinédzser lányát, ezután az egész család megismerte az igazságot.

Arról, hogy fogadja el az Öt csillag felkérését, gyerekei győzték meg. Nem volt egyszerű ügy, hiszen nemcsak hogy nehéz elfátyolozott arccal kampányolni, de még mindig rendőri védelem alatt állt, és a hatóságok felelőssége volt, hogy garantálják a biztonságát. Végül márciusban bejutott a parlamentbe, arra pedig különösen büszke, hogy a legtöbb szavazatot Trapaniból kapta, ahol a maffia a mai napig nagyon erős. A feladatot azért vállalta, mert azt tapasztalta, a rendőrség sokszor magukra hagyja a veszélybe sodródott tanúit azután, hogy az értékes információt megszerezték tőlük. Ezeket, a maffiával szembe szálló embereket szeretné képviselni a parlamentben.

Aiello az Öt csillag idegengyűlölőnek tartott koalíciós partneréről, a Ligáról is nyíltan beszél. Szerinte jó volna, ha a belügyminiszter, Salvini kevesebbet beszélne, és úgy véli, nem jó út az, ha Olaszország megtagadja a belépést a bevándorlóktól. Szerinte inkább jobban fel kéne készülni az érkezésükre. (Mindezt még azelőtt mondta, hogy Enzo Moavero Milanesi külügyminiszter bejelentette, mégiscsak beengedik az országba a tengeren hánykolódó menekülőket.)

Június 13-án, 27 évvel elrejtőzése után úgy döntött, leveti a fátylat. Az első fotót a Guardianhez juttatta el, aztán Szicíliába ment, és fedetlen arccal kamerák elé állt. „Azt akartam, hogy Szicíliában történjen, ahol az egész elkezdődött. „Nagyon kényelmetlenül éreztem magam, meg voltam illetődve. 

De olyan volt, mintha visszatérnék az életbe. Azon a bizonyos napon a padláson, amikor a lányom megtalálta a festményeimet, az életem megváltozott. Én, Piera Aiello, visszatértem, és többé nem rejtőzöm a padláson”.