Hogy milyen volt az elmúlt két hét az olasz politikában? Leginkább azzal lehet érzékeltetni, hogy két héttel ezelőtt a két mainstreamellenes párt, az Öt csillag és a Liga koalíciójának hírére Európa a haját kezdte tépni. Aztán sikerült odáig pörgetni az eseményeket, hogy amikor pénteken végül megalakult ez a kormány, az már végső soron egészen megnyugtatta a piacokat.

Hogy mi történt a kettő között? Euróválság, árulózás, fenyegetőzés, a brüsszeli arrogancia legrosszabb arca, 

és még egy nápolyi pizza is előkerült.

A tét azért nőtt még nagyobbra, mert a két párt közös kormánynévsorában szerepelt a 81 éves közgazdász, Paolo Savona neve is, aki korábban egy tervet jegyzett arról, hogyan tudna Olaszország kilépni az euróövezetből.

Nem erről volt szó

Sergio Matarella köztársasági elnök pedig, miközben az összes miniszterjelöltre rábólintott, Savona jelöltségére nemet mondott. Azt mondta, a kampányban nem volt szó az eurózónából való kilépésről, az emberek nem erre szavaztak - ha valóban ez a kormány terve, azt komolyabb vita kell, hogy megelőzze.

A Liga valóban nyíltan beszélt korábban az euró elhagyásáról, és az Öt csillag is feszegette, hogy népszavazást kellene tartani a kérdésben. A kampányígéretek között viszont valóban nem szerepelt ez a tétel, és a kormányprogramban sem.

Matarella lépését sokan tekintették úgy, mint a demokráciát elnyomó elit húzását, aki a befektetők érdekeit fontosabbnak tartva szembe ment a népakarattal. A két populista párt is ezt hangoztatta, és Európa-szerte gyakori volt ez a vélemény, például a Brexit-pártiak, vagy a magyar kormánymédia körében.

Más vélemények szerint viszont az elnök alkotmányos jogai és kötelességei szerint járt el, és egyébként korábban is számtalanszor előfordult már, hogy egy kormánynévsor egy-egy tagjára nemet mondott a köztársasági elnök. Ilyenkor rendszerint előhúztak egy másik jelöltet, az adott kormány pedig megalakulhatott.

Úgy nézett ki, új választás jön

Most viszont nem húzott elő új nevet a győztes koalíció, sőt még a miniszterelnök-jelölt is visszalépett, és minden jel arra utalt, hogy új választások jönnek. Ebben a hangulatban pedig az új választások leginkább azt vetítették előre, hogy a két mainsteamellenes párt még jobban megerősödik, különösen, mert Matarella átmeneti miniszterelnöknek a populisták tökéletes ellentétét, a volt IMF-bankár Carlo Cottarellit jelölte ki.

A pártok már az elnököt árulózták, és azt feszegették, hogy az elmozdítását fogják kezdeményezni. Az olasz válság az európai piacokra is átgyűrűzött, még a forint is gyengülni kezdett miatta, és úgy nézett ki, hónapokig elhúzódik majd az egész.

link Forrás

Ennek tetejébe jött még két olyan nyilatkozat vezető európai politikusoktól, amikkel tovább feszítették a húrt. Günther Oettinger, az Európai Bizottság EU-s büdzséért felelős német biztosa arról beszélt, hogy a piacok meg fogják mutatni az olaszoknak, hogy nem érdemes a populistákra szavazni. 

Ebből akkora balhé lett, hogy még Jean-Claude Juncker is rászólt, Luigi Di Maio, az Öt Csillag vezetője pedig úgy vágott vissza, hogy Oettingernek „csak álom egy jó nápolyi pizza”:

link Forrás

Oettinger bocsánatot kért. Hogy aztán egy nappal később maga Juncker mondjon olyat, hogy az olaszoknak többet kellene dolgozniuk, és kevésbé korruptnak kellene lenniük. A végén már Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke írta ki, hogy most már tényleg mindenki fejezze be az olaszok kioktatását:

link Forrás

Eközben viszont Rómában újabb fordulat történt. Di Maio állítólag elnézést kért az elnöktől, amiért leárulózta, és újabb tárgyalásra hívta a Liga-vezér Matteo Salvinit, hogy próbálják meg még egyszer. Maga Salvini is látványosan visszavett, szinte minden átmenet nélkül, és csütörtökre már ott tartottunk, hogy a pártok megegyeztek: megint Guiseppe Conte lett a miniszterelnökjelölt, de a pénzügyminiszternek egy kompromisszumosabb figurát, Giovanni Tria közgazdászprofesszort találták meg. (Savona olaszos csavarral EU-ügyi miniszter lett, igaz, ebben a pozícióban nem direktben az euróról dönt.)

Jött a nyár

Hogy miért váltottak? Erről valószínűleg még cikkek sora fog megszületni. Benne lehetett, hogy nyíltan kampányolni az euró ellen egészen más lett volna, mint általában a mainstream ellen, és ezt nem biztos, hogy most vállalni akarták volna. A másik pedig, hogy Matarella húzása után részben rájuk is hárult a felelősség, rajtuk is múlt, hogy nincs új kormány. 

Olaszországnak pedig kezdett elege lenni a pizzatésztaként nyúló drámából: minden helyszíni riportnak kötelező eleme volt az utca embere azzal a véleménnyel, hogy most már beleuntak abba, hogy 90 napja nem sikerül eredményre jutni. Amivel pedig egyetlen politikus sem mer packázni: közeledik az olasz nyár, és a „nép pártján álló” erők pontosan tudják, hogy ha a nyári szabadság szent dolog, nem lehet holmi választással megzavarni, abból biztosan nem jönnének ki jól.

Így történt, hogy pénteken végül felesküdött az új kormány, és a hírre a piacok megnyugodtak - pedig ez ugyanaz a koalíció, aminek hírére két hete még szívükhöz kaptak Brüsszelben. Az eurózónából való kilépés viszont egyelőre lekerült a napirendről.

Ettől még megmaradt az összes olyan pont, amik miatt pillanatok alatt újabb összeütközés következhet az EU-val. A kormányprogramban szereplő adócsökkentés + kiadásnövelés (például alapjövedelm bevezetésével) a GDP 130 százalékánál járó államadósság mellett nehezen látszik megvalósíthatónak, illetve egy gyanús pénzügyi trükkel akarják megoldani. Továbbra is meg akarják vétózni az Oroszország elleni szankciókat, és ott van az ígéret az 500 ezer illegális bevándorló kiutasításáról. Elképzeléseik éles ellentétben állnak Emmanuel Macron francia elnök és Angela Merkel német kancellár EU-s reformtörekvéseivel. A jövő évi EP-választáson pedig erős bástyái lehetnek a populista pártoknak.

Az úgynevezett mérsékelt pártok pedig összeomlottak Olaszországban, így az sem látszik, kicsoda vagy micsoda lesz ennek a kormánynak az ellensúlya.