Tavaly legalább 207 környezetvédőt öltek meg a világon

környezetvédelem
2018 július 24., 09:14
comments 20

A Global Witness szerint legalább 207 környezetvédőt öltek meg 2017-ben világszerte, olyanokat, akik felléptek bánya-, erdőirtási vagy mezőgazdasági, ipari projektek ellen.

A szervezet közölte, hogy az elmúlt évben 207 olyan esetet jegyeztek fel, amikor környezetvédőket öltek meg, köztük például fejlesztésekre kijelölt földek kisajátítása ellen fellépőket. 2017 követelte a legtöbb halálos áldozatot a körükben, előző évben a szervezet mintegy 200 környezetvédő megöléséről adott hírt.

Őslakos törzsi vezetők, a flórát és a faunát védő erdőőrök, földjeiket, folyóikat védő „átlagemberek” vannak a halálos áldozatok között a világ 22 országában, amik 60 százaléka latin-amerikai. A legtöbb, 57 természetvédőt Brazíliában ölték meg, az ázsiai Fülöp-szigeteken 48-at, Afrikában 19 embert, közülük 12-t a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Az afrikai áldozatok közül 17 orvvadászat, illegális bányászat ellen lépett fel.

A szervezet közölte, hogy bizonyítékai is vannak arra, hogy katonák és rendőrök felelősek legalább 53 környezetvédő haláláért.

A Global Witness szerint nyilvánvaló a kapcsolat az erőszak és a fogyasztási termékek iránti kereslet növekedése között: az olyan termékek iránti növekvő kereslet, mint a pálmaolaj, a szója vagy a fabútorok a tömeges mezőgazdasági termelés, a bányászat, orvvadászat, erdőirtás táptalaja.

„Ahogy nő a kereslet ezek iránt, küzdelem indul az üzleti élet szereplői között új földterületek tömeges méretű megszerzésére a termékek előállításához” – mondta Ben Leather, a Global Witness illetékese, aki szerint ha az emberek síkra szállnak a jogaikért a környezet védelmét követelve, a legbrutálisabb úton hallgattatják el őket. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.