Az orvosi marihuána legalizálásával szorítanák vissza a herbál terjedését Új-Zélandon

külföld
2018 július 27., 07:50
comments 44

Az elmúlt egy évben Új-Zélandon durván megugrott a szintetikus marihiána, vagyis a herbál túladagolása miatti halálesetek száma:  az utóbbi 12 hónapban már 45-en haltak meg, míg a megelőző öt évben csak két áldozata volt. 

A St John kórház sürgősségi osztályának vezetője azt mondta, hetente átlagosan 30 riasztást kapnak herbál-túladagolás miatt. Amíg be nem tiltották, az olcsó anyagot a sarki boltokban is be lehetett szerezni.

Most a két legnagyobb új-zélandi párt javaslatot nyújtott be az orvosi marihuána legalizálására, mert úgy látják összefüggés lehet a herbál járványszerű terjedése és a klasszikus fű magas ára, valamint a törvényi korlátozás között.

Jacinda Ardern pártja már korábban is kezdeményezte a marihuána orvosi célú legalizálását, de a rengeteg túladagolás miatt most a konzervatív Nemzeti Párt is csatlakozott a Munkáspárthoz.  A javaslatuk szerint csak orvosi ajánlásra lehetne orvosi marihuánát fogyasztani, és a termesztést is hatósági engedélyhez kötné.

Ugyanakkor Jacinda Ardern azt ígéri, még 2020 előtt népszavazást fognak tartani a marihuána rekreációs használatáról is. A miniszterelnök azt mondta, sosem hitt abban, hogy valakit csak azért le kellene csukni, mert saját fogyasztásra fű volt nála. Ugyanakkor aggódik, hogy a fiatalokhoz olyan szerek jutnak, amik ártanak nekik. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.