Ismeretlenek majdnem elraboltak egy gülenista tanárt Mongóliában, az utolsó pillanatban mentették ki a repülőről

külföld
2018 július 28., 09:51
comments 54

A mongol hatóságoknak egy repülőjárat feltartóztatásával sikerült kiszabadítaniuk egy elhurcolt török tanárt az ulánbátori Dzsingisz Kán nemzetközi repülőtéren - közölte szombatra virradóra a helyi sajtó, illetve a török állampolgár családja és barátai a közösségi médiában.

Veysel Akcayt értesülések szerint lakása elől hurcolták el péntek reggel és a mongol főváros repülőterére vitték.

A török állampolgár 24 éve él Mongóliában, és kapcsolatban áll az Egyesült Államokban - önkéntes száműzetésben - élő Fethullah Gülen mozgalmával, amelyet Ankara fegyveres terrorszervezetnek tekint és felelőssé tesz a 2016. július 15-ei puccskísérletért.

Akcay egy olyan, török-mongol iskolákat működtető oktatási intézmény vezérigazgatója, amelyet 25 éve a Gülen mozgalom alapított. Törökország 2016 óta akarja elérni, hogy Mongólia zárassa be ezeket az iskolákat.

Akcay támogatói Törökországot vádolták, hogy közük volt a feltételezett emberrabláshoz. A Daily Mail brit lap azt írta, hogy a török légierő által üzemeltetett repülőgépet tartóztatták fel Ulánbátorban.

A mongol külügyminisztérium közleménye szerint az ulánbátori török nagykövetség visszautasította ezt az állítást.

photo_camera A török légierő fetartóztatott gépe Fotó: BYAMBASUREN BYAMBA-OCHIR/AFP

Mongóliai jogvédők sürgették országuk vezetőit, hogy intézkedjenek a szerintük politikailag motivált ügyben. A repülőgép, amellyel a török tanárt ki akarták vinni az országból, a hatóságok feltartóztatták, később azonban, már Akcay nélkül, felszállhatott.

A mongol hatóságok közölték, hogy nem volt tudomásuk az emberrablásról, de az ügyben vizsgálatot indítottak. Battszetszeg Batmunk mongol külügyminiszter-helyettes a török nagykövetség egyik diplomatájával folytatott megbeszélésen hangsúlyozta: ha a gyanú beigazolódna, "az Mongólia szuverenitása és függetlensége elfogadhatatlan megsértését testesítené meg, amit Ulánbátor határozottan elutasít". (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.