Egykori CIA-ügynököket felbérelve sározhatta be ellenfeleit Katar a 2022-es világbajnokság megrendezéséért

A brit Sunday Times írt arról, hogy kiszivárgott dokumentumok alapján Katar 2010-ben lejárató kampányt rendelhetett meg a többi ország ellen, melyek pályázták a 2022-es labdarúgó világbajnokság megrendezésére. 

Az amerikai PR-cég és egykori CIA-ügynökök által végrehajtott besározó akciók a lap információi szerint elsősorban az amerikai és az ausztrál pályázatot támadták. Fő módszerük a vádak szerint az volt, hogy azt a benyomást keltsék, mintha a pályázatokat nem támogatták volna az adott országokban. A katari szervezők tagadják, hogy bármi ilyesmi történt volna. Mindenesetre ha történt mégis ilyesmi, az a FIFA pályázati szabályainak megsértését jelentené. 

Katar 2010-ben kapta meg a vébérendezés jogát, és meglehetősen sok kritika érte a FIFA-t a korrupciógyanús körülmények miatt. Két éven át belső vizsgálat is zajlott az ügyben, és derültek ki ugyan valóban gyanús ügyek és körülmények, Katar megtarthatta a rendezési jogot. 

A most kiszivárgott információk szerint Katar nevében eljáró csapat többek között egy ismert közgazdászt kért meg 9 ezer dollárért, hogy írjon tanulmányt egy amerikai vébérendezés negatív gazdasági hatásáról, amit aztán terjesztettek a sajtóban. Ugyanígy, újságírók, bloggerek és ismert közéleti szereplők lettek megbízva az egyes országokban, hogy a vébérendezés negatív aspektusairól írjanak. 

Közben amerikai középiskolai tanárok lobbiztak a helyi képviselőiknél, hogy ellenezzék a vébérendezést, mondván, hogy annak a pénznek jobb helye lenne az iskolai sportokban. Ausztráliában pedig alulról szerveződőnek beállított csoportok tiltakoztak rögbimeccseken a foci vb ellen. 

A vádak szerint a katariak egy meglehetősen ismert kommunikációs vállalatot, a Brown Lloyd Jones New York-i irodáját bízták meg, nekik segített az egykori hírszerzőkből álló csapat. (BBC)

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.