Trump találkozott a New York Times tulajdonosával, aki jól beolvasott neki

Donald Trump elnök találkozott a New York Times amerikai napilap kiadójának vezetőjével, A.G. Sulzbergerrel a Fehér Házban. Erről maga az elnök posztolt a Twitteren.

Trump azt írta, hosszú és érdekes találkozó volt, amelynek során elbeszélgettek a média “hírhamisításairól”, azaz a fake newsról. Trump a neki nem tetsző híreket jellemzően hamisnak nevezi, az újságírókat pedig egyenesen “a nép ellenségeinek”. A New York Times-t rendszeresen támadja a tudósításai miatt, szerinte az újság annak ellenére is a bukás szélén áll, hogy a vállalat profitot termel.

Az elnök többet nem árult el a találkozóról, a Twitter-poszt után nem sokkal azonban A.G. Sulzberger közleményt adott ki. Ebben azt írta, hogy Trump kért tőle találkozót, de ebben nincs semmi különös, a New York Times tulajdonosai rendre találkoztak a múltban is politikusokkal, hivatalban lévő elnökökkel, akiknek véleménye volt a tudósításaikról.

Ezekről azonban általában nem számoltak be, az elnök most is jelezte, off the record szeretne beszélgetni.

Az elnök mai tweetje után azonban Sulzberger úgy döntött, mégis beszámol arról, miről volt szó a beszélgetésen, ahová egy kollégájával érkezett.

A.G. SulzbergerFotó: ROB KIM/AFP

A közleménye szerint Sulzberger alapból azért fogadta el a meghívást, hogy elmondja az elnöknek, aggasztja Trump sajtóellenes hozzáállása.

Szerinte ez nem csak megosztó, hanem veszélyes.

A Fake News kifejezés maga is helytelen, az újságírók ellenségnek nevezése pedig akár erőszakhoz is vezethet a riporterek ellen. Szerinte Trump mindezzel nagyon rossz példát mutat külföldre, ahol az elnök retorikáját egyes rezsimek fel is használják a helyi újságírók elhallgattatására.

Sulzberger azt is hozzátette, nem azt mondja, hogy az elnök ne kritizálhatná a munkájukat vagy a Times-t, de arra kérte, hogy gondolja át a sajtó egészének támadását. (Bloomberg)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.