Tombolnak az olasz állatvédők: ismeretlenek megmérgezték a 2016-os földrengés után emberéleteket mentő kutyát, Kaost

ÁLLAT
2018 július 30., 12:37
comments 61

Valósággal forronganak az olasz állatvédők, miután szombaton elpusztult az a német juhászkutya, Kaos, akit két éve még hősként ünnepeltek, mikor több ember életének megmentésében is segédkezett a 2016 augusztusi olaszországi földrengések idején. 

A három és fél éves Kaost ismeretlenek megmérgezték a kertjében, L’Aquila tartomány Sant’Eusanio Forconese városában, a tettesek felkutatásáért pedig most kisebb hajtóvadászat indult Olaszországban. 

photo_camera Fotó: Fabio Ettorre FB

Fabio Ettorre és kutyája elsők közt érkeztek az amatricei katasztrófa helyszínére, ahol 230 ember veszítette életét, és Kaos kutya több ember életének megmentésében is segédkezett azzal, hogy megtalálta őket a törmelékek alatt. 

Kaos részt vett az umbriai Norcia várost sújtó földrengés utáni mentésekben is, 2016 októberében, és akkor is segített megtalálni egy romok alá szorult túlélőt. Amatricében  heteken keresztül segítette a mentési munkákat.  

Ettorre érthetően teljesen letaglózva áll az események előtt, azt mondta, a kutya hajnali kettőkor még ugatott, jól volt, reggelre meghalt. 

Az Animalisti Italiani állatvédő egyesület és más szervezetek is súlyosabb büntetésekért tüntetnek az állatkínzók és gyilkosok ellen az olasz kormánynál. 

Az 5 csillag képviselője, Ilaria Fontana is kifejezte részvétét, elfogadhatatlannak nevezte az esetet, és megígérte, hogy a hatóságok megtalálják és méltó módon megbüntetik a tettest. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.